2014. 08. 18., hétfő, 16:44
Együttműködési megállapodást írt alá hétfőn a debreceni Farmer-Expon a Kaposvári Egyetem, a Magyar Juhtenyésztők és Kecsketenyésztők Szövetsége, a Debreceni Egyetem, valamint a Szegedi Tudományegyetem - tájékoztatta lapunkat a kaposvári campus.
Az együttműködési megállapodás értelmében ősztől 3 hónapos felnőttképzési tanfolyamokat szerveznek a debreceni, a kaposvári és a hódmezővásárhelyi campuson. A képzés célja a juhtartók szakmai ismereteinek bővítése, a legkorszerűbb szakmai ismeretek továbbítása. A képzések indítását a Magyar Juhtenyésztők és Kecsketenyésztők Szövetsége kezdeményezte, az elsajátítandó témakörök ismeretanyagát a szerződő felek közösen dolgozták ki.
A tanfolyamok szakmai tartalma a juhtenyésztés valamennyi részterületére kiterjed. A különböző régióban működő felsőoktatási intézményeknek köszönhetően minden jelentkező a gazdaságához legközelebbi helyszínen veheti igénybe a képzést. Ebből adódóan a résztvevők – függetlenül attól, hogy az ország mely területén gazdálkodnak - ugyanazon szakmai ismeretekhez juthatnak.
Egy-egy intézményben 15-35 fő juhtartó egyidejű képzésére van lehetőség. Az előadók az egyetemek oktatói, valamint a szövetség munkatársai lesznek. A tanfolyamot sikeresen elvégzők a szövetség, illetve a három egyetem által közösen kibocsátott oklevelet vehetnek át.A korszerű elméleti és gyakorlati ismeretek elsajátítása várhatóan hozzájárul az eredményes gazdálkodáshoz és javíthatja a juhágazat versenyképességét is.