Parlagfűkommandó: fokozott ellenőrzések

2014. 08. 12., kedd, 14:26

Fokozott ellenőrzésre kérte Szita Károly a közterület-felügyelőket, mivel már megjelent a parlagfű allergén pollenje a levegőben. Idén eddig 340 esetben kellett eljárnia a közterület-felügyelőknek, ebből 21 esetben kellett bírságot kiszabni.

Kaposvár polgármestere együttműködést kért az ügyben még illetékes földhivatallal és a növény- és talajvédelmi igazgatóság munkatársaival annak érdekében, hogy ne csak a város határain belül, hanem azokon kívül is vegyék fel a harcot a gyomokkal szemben.

A közterület-felügyelők teljes létszámban reggel 8 és este 9 óra között folyamatosan járják Kaposváron az utcákat, s ha gyomos területet látnak, felszólítják a tulajdonost, hogy 24 órán belül kaszáljon. Amennyiben ezt nem teszi meg, a kormányhivatal szakigazgatási szerve bírságot szab ki. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy felszólításra az érintettek többsége gyomtalanít.

A néhány hónapja készült videóban a pollenek okozta tünetekről is hallhatunk:

Idén eddig csaknem 340 esetben kellett eljárnia a közterület-felügyelőknek. Ebből mindössze 21 esetben kellett bírságot kiszabnia a növény- és talajvédelmi igazgatóságnak.

Ezen felül, ha a tulajdonos nem kaszálja le a parlagfüves területét a felszólítás ellenére sem, kényszerkaszálást rendel el az önkormányzat, s a tulajdonos költségén gyommentesíti a területet.

Mivel közös kötelességünk és felelősségünk, hogy a beteg emberek érdekében irtsuk az allergén gyomokat, Kaposvár az országban elsőként létrehozta a parlagfű-vonalat. Idén eddig erre 120 bejelentés érkezett gyomos területről.

Parlagfű-vonal: 80/205-230 .

Ezeket olvasta már?