fejlesztés Beszélő buszok a Kapos Volán járatain

2014. 07. 29., kedd, 11:26

Csaknem 750 millió forintból épít ki utastájékoztató rendszert és teszi korszerűbbé járatait a Dél-Dunántúli Közlekedési Központ leánytársasága, a Kapos Volán Zrt. A fejlesztések az év végéig megvalósulnak – hangzott el a keddi sajtótájékoztatón.

Bebics János vezérigazgató elmondta: Még 2010 májusában írták alá a 744,6 millió forint értékű szerződést a regionális fejlesztési ügynökséggel, a vissza nem térítendő támogatás összege 633 millió forint. A projekt megvalósítását jogszabályi változások és eredménytelen közbeszerzési eljárások is nehezítették, ezért a több mint négy éves csúszás.

A fejlesztés keretében a társaság valamennyi, 230 autóbuszára korszerű első-és oldal kijelző táblákat, valamint beltéri hangos utastájékoztatási rendszert telepítenek, a pályaudvarokon, köztük a kaposvárin is elektronikus információs táblákat helyeznek el, ezek közül néhány napelemes energiaforrásról működik majd. A járműveken fedélzeti számítógép vezérli a kijelzőket, az adatokat pedig továbbítja a központnak, így minden esemény nyomonkövethető lesz.

A fejlesztések az év végéig megvalósulnak.

A Kaposvári Tömegközlekedési Zrt. is hasonló rendszert épített ki tavaly, erről itt olvashat bővebben!

Ezeket olvasta már?