Megújult a szilvásszentmártoni bekötőút

2014. 06. 11., szerda, 12:30

Somogyban 15 km út felújítása zajlott az idei évben. Most az Új Széchenyi Terv keretein belül több mint 851 millió forintos támogatásból a szilvásszentmártoni bekötőút 6 kilométeres szakasza vált európai színvonalúvá.

Az Új Széchenyi Terv Regionális Operatív Program keretében a projektgazda Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2014-ben összesen több mint 247 kilométernyi mellékút szakaszt érintő beruházást hajt végre. Az országos programon belül Somogy megyében a folyamatban lévő európai uniós akciótervben 2013-ban csaknem 2,1 milliárd forint értékben, több mint 15 kilométernyi út felújítása valósult meg, míg az idei évben több mint 20,5 kilométeren folytatódhatnak, illetve indulnak a munkálatok megközelítőleg 2,79 milliárd forint támogatásból.

A szilvásszentmártoni 66141 jelű bekötőút mintegy 6 kilométeres szakasza újult meg az 1+183–7+215 kilométerszelvények között európai uniós forrásból. A közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelező felújította a burkolatot, kijavította a pályahibákat, továbbá megújult padka is. A felújításra kerülő útszakaszokon kitisztították és rendezték a csapadékvíz elvezető árkokat. A munkálatok során új szalagkorlátok és jelzőtáblák kerültek kihelyezésre, továbbá tartós burkolati jeleket festettek fel. Így a megújult útszakasz jobb utazáskényelmi és forgalombiztonsági feltételeket biztosít majd az utazóknak.

A beruházás az Európai Unió több mint 851 millió forintos támogatásából valósulhat meg az Új Széchenyi Terv Dél-dunántúli Operatív Programja keretében.

A beruházással jelentősen nőni fog az útszakasz forgalombiztonsága, javul a szolgáltatási színvonal és az utazási időben is rövidülés tapasztalható majd. A sikeres projektzárást követő 5 éven át a felújított útszakasz kiemelt figyelmet élvez mind az üzemeltető, a karbantartó, a fenntartó, mind a Regionális Fejlesztési Ügynökség és az uniós források felhasználását ellenőrző szervezetek által.

Ezeket olvasta már?