2014. 05. 23., péntek, 13:11
Napsütés, napsütés, gyakorlatilag szahara, majd átvált trópusi időjárásba a hétvégére. Gyakori zivatarok várhatók a délutáni 25-27 °C-okkal. Vigyázni kell velük, hiszen bárhol lehet jókora csapadék, akár jégeső is előfordulhat.
A képen a péntek reggeli napkelte látszik. A napfény a déli áramlatokkal idejutott szaharai homokon egyszerűen szóródik. Ennek hatására napközben a sápadt égboltot látjuk, ami inkább opálos, majdnem fehér, míg naplementekor a sárgás színek és a szürkeség dominálnak inkább. A fizikai jelenség neve: Mie szórás ahol a fény hullámhossza és az anyagdarabkák mérete (ez esetben homok) megegyeznek.
Pénteken délután az erős napsütés és a magas UV sugárzás mellett csak néha indul meg kicsit a délnyugati szél. 30°C lesz a délutáni maximum, akár át is lépheti azt a hőmérséklet, illetve az első hőségnap is meg lehet, ám késő délután már megszaporodnak a gomolyfelhők és nem kizárt egy-egy zápor, zivatar.
Szombaton könnyen lehet, hogy csattanásos ébresztőben lesz részünk egy esetleges közeli villámcsapás és mennydörgés miatt. Megnövekszik a felhőzet és bárhol lehet zápor, zivatar a térségben. Napközben a napsütést is gyakran zavarják majd gomolyfelhők illetve délután is nagy esély lesz záporra-zivatarra. Néhol rengeteg eső eshet, akár jégeső is lehet. Reggel 16°C, délután 28°C valószínű. Gyakorlatilag szélcsend lesz, de a viharok környékén lehetnek szélrohamok.
Vasárnap reggel derült, csendes lesz az idő. Esetleg kevés felhő lehet az égbolton. 15°C-ig hűl a levegő, majd napközben 26°C is lehet. Délután menetrend szerint jönnek a záporok, zivatarok. Néhol kiadós csapadék sem kizárt. Ismét szélcsend lesz, esetleg a viharok környékén lehetnek erős széllökések.
A jövő héten hasonló időjárásban lesz részünk. Akárcsak a trópusokon. Itt is napiszinten lehet zápor, zivatar. A reggelek enyhék, párásak lesznek, míg napközben több gomolyfelhő keletkezik majd, végül bárhol kipattanhat zápor, zivatar. A hét közepén egy kis nyugodt időszakot követően ismét záporok, zivatarok keseríthetik meg az esernyőt otthonhagyók életét.
Villámvadász |
Schmall Rafaelnek hívnak. Gyermekkorom óta érdekel a meteorológia. Saját amatőr meteorológiai állomással rendelkezem. Évek óta észlelek, illetve próbálom előrejelezni az időjárást Somogy megyére, illetve a megyeszékhelyre. Figyelemmel kísérem a különböző meteorológiai modelleket, a weboldalakat, és a környéken zajló időjárási eseményeket. Leginkább a rövidtávú előrejelzéseket részesítem előnyben, mivel az időjárás nem tökéletesen kiszámítható. A különleges időjárási eseményeket próbálom fotókkal is megörökíteni, mint például a villámcsapások, légköroptikai jelenségek. Ugyanúgy kedvelem a ködös őszt, mint a nagy havazásokat télen, vagy épp a jókora nyári zivatarokat a sistergős lecsapó villámokkal. |