VII. Véget ért a gyermek- és ifjúsági színházi biennále

2014. 05. 11., vasárnap, 06:16

Véget ért szombaton Kaposváron az ASSITEJ Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennále, amelyen egy héten át az elmúlt két év legjobb produkcióit mutatták be hazai és külföldi társulatok.

Folyamatos érdeklődés a nézők részéről, az utcai programok színessége és az előadások magas színvonala jellemezte az idei biennálét, amelynek története során most volt a legnagyobb választék - mondta Novák János, az ASSITEJ Magyar Központ elnöke a csaknem ötven produkciót bemutató színházi fesztivál záróünnepségén a Csiky Gergely Színházban.

Az ország legnagyobb, hetedik alkalommal megrendezett gyermek- és ifjúsági színházi fesztiválján 45 - korcsoportok szerinti bontásban összeállított, e mellett a határon túli társulatokat külön válogatásban bemutató - előadásból (nagyszínházi, kamara-, tánc- és bábszínházi produkciókból) válogathatott a közönség. A fesztivál kísérőrendezvényeiként felolvasóesteket, mesterkurzust, workshopokat, szakmai vitákat rendeztek, szabadtéri előadásokkal, kézműves foglalkozásokkal, játékos programokkal várták az érdeklődőket.

A versenyprogramban szereplő 23 előadást értékelő szakmai zsűri a legkisebbeknek szóló előadások közül Üveghegy-díjjal jutalmazta a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház Pont, pont, vesszőcske című előadását, a legjobb gyerekszínházi előadások közül a Budapest Bábszínház Boribon és Annipanni című produkcióját, míg két független társulat - a Nézőművészeti KFT és a Manna Kulturális Egyesület - alkotóközössége az Ady/Petőfi című darabbal a legjobb ifjúsági színházi előadás kategóriában nyerte el a díjat.

Díjazottak

Budapest Főváros és Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának felajánlásával

  • ASSITEJ Magyar Központ Üveghegy-díj A legjobb legkisebbeknek szóló előadásnak, a Pont, pont, vesszőcskének, valamint elismeréssel kiemelkedő ifjúsági előadásokért: Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színháznak
  • ASSITEJ Magyar Központ Üveghegy-díj A legjobb gyerekszínházi előadásnak, a Boribon és Annipanninak, valamint elismeréssel kimagasló ifjúsági színházi előadásáért, a Semmiért: a Budapest Bábszínháznak
  • ASSITEJ Magyar Központ Üveghegy-díj A legjobb ifjúsági színházi előadásnak: az Ady / Petőfi című előadás alkotóközösségének
  • Kovács Ildikó-díj A legjobb határon túli magyar előadásnak: a Szőlőszem Kálmán című előadásért Écsi Gyöngyinek
  • Békés Pál-díj A legjobb magyar szerzőnek: Szabó Borbála (Stúdió K Színház: Nincsenapám, seanyám)
  • Lengyel Pál-díj A legjobb rendezőnek: Hoffer Károly (Budapest Bábszínház: Semmi)
  • Koós Iván-díj A legjobb látványért: Lisztopád Krisztina (Budapest Bábszínház: Boribon és Annipanni)
  • Különdíj a legjobb színészi alakításért: Háy Anna (a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ A hosszabbik út c. előadásában nyújtott teljesítményéért), Ivanics Tamás (Manna Kulturális Egyesület és a Zsámbéki Színházi Bázis: Állampolgári ismeretek, Ciróka Bábszínház: Hogyan lett? – Kipling mesék)
  • Különdíj a legjobb zenei teljesítményért: Bornai Szilveszter: Pont, pont, vesszőcske (Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház)
  • Különdíj a Pimpáré és Vakvarjúcska című előadás alkotóinak (Bartók Kamaraszínház, Dunaújváros) egy megújuló társulat kortárs szöveget közvetítő izgalmas előadásáért
  • Különdíj: a Bumba című előadás alkotóinak (Apró Színház és a Tatabányai Jászai Mari Színház) a kollektív munkáért, az izgalmas dramaturgiai, zenei és színészi teljesítményért
  • Oktatásfejlesztő és Kutató Intézet Köznevelési Díja a legjobb gyerekelőadásért: a Csoda és Kósza alkotói részére
  • Oktatásfejlesztő és Kutató Intézet Köznevelési Díja a kiemelkedő ifjúsági előadásokért: a 12 hét, A harmadik hullám és a Horda 2 alkotói részére

NeXt GeNeRation Különdíj A hosszabbik út című előadás részére

A Korngut-Kemény Alapítvány felajánlásával:

Kemény Henrik-díj Kovács Gézának a Vitéz László - Az elásott kincs rendezéséért

Díjakat már a fesztivál hétfői megnyitó ünnepségen is átadtak. Akkor ASSITEJ Üveghegy életműdíjjal ismerték el Pogány Judit Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, Csukás István Kossuth-díjas író, Molnár Piroska, a nemzet színésze, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, valamint Nánay István színikritikus munkásságát. Nézze meg erről készült videónkat!

Ezeket olvasta már?