2014. 04. 28., hétfő, 11:11
Nem adta meg az elsőbbséget egy szabályosan közlekedő autósnak egy biciklis, így az a kerékpáros oldalának ütközött. A gépjárműben anyagi kár jelentkezett, a szabálytalankodót pedig keresi a rendőrség. Aki látta, értesítse a rendőrséget.
2014. április 10-én 16 óra előtt nemsokkal ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen színű és típusú kerékpárral közlekedett a Jedlik Ányos utcában a Nyár utca irányába, az úttest bal oldalán. A Nyár utca útkereszteződéséhez érve figyelmen kívül hagyta az oda kihelyezett "Elsőbbségadás kötelező" jelzőtábla hatályát, így az útkereszteződésbe hajtva nem biztosított elsőbbséget a neki balról érkező személygépkocsi részére, és a gépjármű a kerékpár bal oldalának ütközött.
A baleset során személyi sérülés nem történt, a gépkocsiban anyagi kár keletkezett. A baleset után a kerékpáros személy adatainak hátrahagyása nélkül a helyszínről ismeretlen helyre távozott.
A rendőrség kéri mindazok jelentkezését, akik a balesetet látták, vagy azzal kapcsolatban bármilyen információval rendelkeznek. Jelentkezni lehet személyesen a Kaposvári Rendőrkapitányságon vagy hívja a 06-82-502-700-as telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8-16, p: 8-13), továbbá a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.