2014. 03. 18., kedd, 09:59
Vasárnap 88 éves korában meghalt Lestyán Ferenc, Kaposvár leghíresebb cukrászmestere. Generációk nőttek fel az édességein, a Kisfaludy utca legendás hellyé vált annak idején. Rá emlékezünk egy 2007-es interjúnkkal.
Édes hivatás mesteri űzője
Foglalkozásának is köszönhetően bejárhatta a világot és mindenhol megkóstolta a jellegzetes édességeket, ugyancsak hivatásából adódóan. A kaposvári, de erdélyi gyökerekkel bíró mestercukrásszal, Csíkszentkirályi Lestyán Ferenccel beszélgettünk.
- Talán nincs mindenki tisztában vele: a teljes neve nem Lestyán Ferenc.
- A szüleim erdélyiek voltak, őseim pedig Csíkszentkirályban születtek, innen a nemesi előnév. Büszke vagyok gyökereimre, ötszáz évvel ezelőttig vissza lehet vezetni a családfánkat. A székelykapumba is a családfa lett belefaragva. Az eredeti ma is Csíkszentkirályon van, ez itt csak a mása.
- Minek hatására döntött a cukrászat mellett?
- Nyakas gyerek voltam, a könnyebb életet választottam. Apám ugyanis katonatisztet faragott volna belőlem, nagyanyám orvost, én viszont a cukrászszakmába szerettem bele. Egy keletről a fővárosba került osztálytársam édesapjától lestem el az első fortélyokat Kispesten. Ezután elmentem „kifutónak” egy Üllői úti cukrászdába, de többet voltam a műhelyben, mint amennyit mentem… Vonzott az alkotás öröme.
- Elismert mesterré válva rengeteg helyen megfordulhatott világszerte…
- Hogy csak néhány helyet említsek: az Egyesült Államokban többször is jártam, de Kanada, Görögország, Párizs, München sem maradt ki az életemből. Az ottani cukrászatokat, a szállodák konyháit is megtekintettem belülről, fortélyokat osztottak meg velem és én is az ottaniakkal. A legendás labdarúgó, Szusza Ferenc jó barátom volt. Amikor hazajött Mexikóból, elmondta, milyen fagylaltot evett, ez alapján elkészítettem, természetesen saját újítással.
- Bizonyára akadnak emlékezetes sztorik is.
- 1978-ban a Niagara kanadai részén voltam. Akkor már divattá vált a „gépi” porfagylalt készítése. A szálloda konyhájában megmutattam, hogyan is készül az eredeti magyar fagylalt, természetes hozzávalókból. A farmerektől hoztak tejet, tojást, meg ami még kellett. Ennek köszönhető, hogy száz dollárral mentem ki, de ezernégyszázzal a zsebemben jöttem haza, óriási sikert arattam a fagyival.
- Őrzi-e ma is cukrászda a Lestyán nevet?
- Igen, a Kisfaludy utcában, de nem én vagyok a tulajdonos. Már nyugdíjas éveimet élem, több mint tíz éve nem dolgozom.
- Mennyire kell édesszájúnak lenni ehhez a foglalkozáshoz?
- Útjaim során mindig mindenhová betértem kóstolni. Ha mondták, hogy itt nem jó a sütemény, már csak kíváncsiságból is bementem, elvégre így lehet a rosszat a jótól megkülönböztetni. Az általam készített nyalánkságokat is kóstolgattam a gyártás alatt. Csak én, mert segédem nem volt, mindent magam készítettem. Minden édességet szeretek amúgy, nem vagyok válogatós.
- Van-e olyan elismerés, amely különösen közel áll a szívéhez?
- Több is. A Somogyország című lap egyik 1957-es számának címlapján méltatnak. Húsvét előtt készült az írás, az ünnepi csokifigurák különlegességéről meséltem. Az Aranyhabverő-díjat én kaptam meg elsőként a Dunántúlon az Iparosok Országos Ipartestületétől, ez egyfajta életműdíj is. Az Alpoktól az Adriáig Vásár Vásárdíjat is nekem ítélték két éve. A rendezvényen volt látható az a pavilon is, amit a megyei múzeum készített: az ötven-hatvan éves eszközeimet állították ki.
- Kikérik-e manapság is a szakmai tanácsait?
- Nagyon sokan. Közülük vannak, akiket nem is ismerek személyesen, csak hallották híremet. Hívnak az Alföldről, de Ausztriából is. Egy osztrák vállalkozó személyesen keres meg a közeljövőben, mert kíváncsi rá, hogyan készültek az igazi fondantból készült figurák.
- Mivel tölti a nyugdíjas éveit?
- A kandallómba a fát még magam fűrészelem. Olvasgatok és írok is, az életemről. Elképzelhető, hogy utóbbit a megyei múzeum megjelenteti. Nem mindennapi történetek kapnának helyet benne…
