2014. 03. 14., péntek, 18:26
Szabadság, polgárosodás, modernizáció: e három szóban foglalható össze az 1848-as történelmi örökség lényege - fogalmazott péntek délután a Hősök templománál tartott ünnepi beszédében Gelencsér Attila.
A megyei önkormányzat elnöke, Kaposvár országgyűlési képviselője kiemelte: 24 éve volt erőnk és bátorságunk változtatni, megkeresni a jó válaszokat. Kommunista diktatúrából demokráciába léptünk át, ám nem tudtuk végleg lezárni 40 romboló év örökségét. Húsz évnek kellett eltelni, hogy végre lerázzuk magunkról a posztkommunista béklyót.
- Megfogadtuk Széchenyi intelmeit. A magyar emberek kezébe adjuk a földet, hagyjuk az embereket dolgozni; akik pedig nem dolgoznak, azokat munkára sarkalljuk, és segítünk kimászni a hitelcsapdából. Átalakítottuk a rosszul, sokszor pazarlóan működő rendszereket. Tettük mindezt úgy, hogy a belső és külső támadások ellenére megőriztük az ország függetlenségét - mondta a politikus.
Gelencsér Attila arra is kitért: 2014-ben újra választás előtt állunk: Magyarországnak újra el kell döntenie, hogy hagyja, vagy nem hagyja újra elvenni hitét és önbecsülését, előre vagy hátra megy. - Óvnunk kell múltunkat, építeni jelenünket, hogy a jövőben is érvényes maradhasson 1848 szellemisége – zárta szavait.