Kaposvári időjós: tavaszias hétvége előtt állunk

2014. 03. 05., szerda, 15:28

A hét második fele tartogat még kisebb esőt, záport, azonban egyre inkább a tavasz és a napsütés lesz az úr. Pénteken már minimális esélye van a csapadéknak. A hétvége meg valószínűleg igazi tavaszias időt rejteget.

Szerdán délután továbbra is sok lesz felettünk a felhő. Lehetséges kisebb eső, illetve az élénk északi szél fog fújni. Maximum 11°C-ra emelkedik a hőmérséklet, de ezt jóval hűvösebbnek érezzük majd a szél miatt.

Csütörtökön reggel borult, párás, esős időre ébredünk. A lehulló csapadék inkább csak „szöszmötölés” lesz. Mennyisége elenyésző. A a szél továbbra is északról fog fújni élénken, olykor erősen. Míg reggel 4-5°C, addig délután 10°C lesz. A nap folyamán továbbra is felhős marad az égbolt.

Pénteken reggel 3-4°C-ig hűl a levegő de eközben már megkezdődik a felhőzet felszakadozása. Az északi szél némileg gyengül majd. Napközben változóan felhős égbolt valószínű. Délutánra 12°C-ig emelkedik a hőmérő higanyszála.

A hétvégére igazi tavaszi idő várható. Szombaton még lehet kevés felhő az égbolton. Vasárnap azonban a napsütésé esz a főszerep. Ekkor a hőmérséklet már át fogja lépni a 15°C-os határt is.

Villámvadász

Schmall Rafaelnek hívnak. Gyermekkorom óta érdekel a meteorológia. Saját amatőr meteorológiai állomással rendelkezem. Évek óta észlelek, illetve próbálom előrejelezni az időjárást Somogy megyére, illetve a megyeszékhelyre. Figyelemmel kísérem a különböző meteorológiai modelleket, a weboldalakat, és a környéken zajló időjárási eseményeket. Leginkább a rövidtávú előrejelzéseket részesítem előnyben, mivel az időjárás nem tökéletesen kiszámítható. A különleges időjárási eseményeket próbálom fotókkal is megörökíteni, mint például a villámcsapások, légköroptikai jelenségek. Ugyanúgy kedvelem a ködös őszt, mint a nagy havazásokat télen, vagy épp a jókora nyári zivatarokat a sistergős lecsapó villámokkal.

Ezeket olvasta már?