foglalkoztatás Egyre többen dolgoznak Somogyban

2014. 02. 11., kedd, 11:12

Egy év alatt 23 százalékkal csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma Somogyban, csaknem 6 ezerrel dolgoznak többen. Kaposváron 1500-zal kevesebb az állástalan, mint egy éve – erről Gelencsér Attila parlamenti képviselő beszélt sajtótájékoztatón.

- Több mint 100 ezerrel többen élnek munkából ma Magyarországon, mint egy éve, több mint 4 millióan dolgoznak. A munkanélküliek száma 65 ezerrel kevesebb a negyedik negyedévben – sorolta Gelencsér Attila. A parlamenti képviselő, a megyei közgyűlés elnöke hozzátette: a kedvező adatok Somogyban, illetve Kaposváron is jelentkeznek.

A megyében 23 százalékkal csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma decemberben 2012 utolsó hónapjához képest, Kaposváron pedig csaknem 1500-zal több új munkahely jött létre egy év alatt. A politikus elmondta: a kedvező megyeszékhelyi statisztikákban szerepet játszik a Kométa megmentése, az új befektető érkezése az egykori NABI-gyárba, valamint hogy a Lakics Kft. és a Szabó Fogaskerékgyártó Kft. is bővít.

Gelencsér Attila örvendetesnek nevezte, hogy a nők foglalkoztatása 22 éves csúcson van, Somogyban 3200-zal több nő dolgozik, mint egy éve. A megyében 900-zal több 25 év alatti és 1100-zal több 50 év feletti talált munkát, az első munkahely garanciaprogramnak köszönhetően pedig 352-vel több pályakezdő jutott álláshoz.

A politikus kitért a közmunkaprogramra is. Mint mondta, tavaly év végén egy országos téli közmunkaprogram vette kezdetét, melybe 200 ezer embert vontak be, Somogyból 7300-at. A 7300-ból 4 ezren képzést is kapnak, ők nem végezték el a nyolc osztályt sem, így alapszintű oktatáshoz jutnak. A képviselő arról is beszélt, hogy a megyék közül Somogyban emelkedett a negyedik legnagyobb mértékben a munkabér. 

- Mindezek alapján elmondható, hogy nem csak az ország, hanem Somogy is jobban teljesít – zárta szavait a politikus.

Ezeket olvasta már?