2014. 01. 24., péntek, 12:01
A kaposvári közgyűlés elfogadta a megyeszékhely idei költségvetését. Az idei büdzsé 15 milliárd forint bevétellel és ugyanennyi kiadással, hiány nélkül számol. Számos nagyberuházás elindul, illetve folytatódik ebben az évben.
- Kaposvár erősebb, mint valaha, történelmi megújuláson megy keresztül – kezdte felszólalását Szita Károly a költségvetési előterjesztés kapcsán. Kaposvár polgármestere kiemelte: a Kaposvár a legfontosabb című, az évtized végéig szóló program elemei megvalósulnak. Mint mondta, jelenleg mintegy 1500 emberrel több dolgozik a városban, mint egy éve ilyenkor. A polgármester arról is beszélt: idén is tovább gyarapodik a város vagyona: 2008-ban még 66, tavaly már 76 milliárd forintot tett ki. Idén három ingatlant is saját tulajdonába venne a megyeszékhely az államtól: a MÁV-kollégiumot, a Nostrát és a Csokonai Fogadót, ezeket pedig hasznosítaná.
Szita Károly beszélt az idén folytatódó, illetve elinduló beruházásokról, fejlesztésekről is. Befejeződik a piac felújítása, elindul az élelmiszervédjegy-program, és folytatják a kórházfejlesztést is. A Desedánál megépül a látogatóközpont, a kerékpár-illetve turistaút. Az év végén elindul az intermodális csomópont kiépítése, ennek keretében egy helyre telepítik a távolsági és a helyi autóbusz-, valamint a vasútállomást. Így csökken majd a vágányok száma és a vasúti teherforgalom sem a belvárost fogja terhelni. Gyermeknapra játszóterek épülnek, illetve újulnak meg 233 millió forintból a Gyermekmosoly program keretében, továbbá elstartol a Bereczk Sándor II. nevű út-és járdafelújítási program is, erre 1,9 milliárd forintot költenek. 27 utca burkolata újul meg, 26 járdát újítanak fel, 13-ban pedig kiépítik a csapadékvíz-elvezetést. Az előterjesztést 14 igennel, egy tartózkodás és egy ellenszavazat mellett fogadta el a testület.