összegzés Van ok az ünneplésre

2014. 01. 21., kedd, 17:27

Az elmúlt időszak kormányzati intézkedéseit összegezte a csütörtöki városnap előtt Gelencsér Attila, Kaposvár parlamenti képviselője. Szita Károly polgármester a közös sajtótájékoztatón pedig rávilágított arra, hogyan érintik a döntések a várost.

- Azért állunk itt, hogy bemutassuk az elmúlt hónapok döntéseit, illetve, hogy mindezek hogy jelennek meg a kaposváriak életében – kezdte sajtótájékoztatóját Szita Károly. Gelencsér Attila ennek kapcsán hangsúlyozta: a kaposváriaknak az intézkedések miatt a szokásosnál is több okuk van az ünneplésre a csütörtöki városnap előtt.

Az oktatás kapcsán a parlamenti képviselő beszélt az új köznevelési törvény és a mindennapos testnevelés bevezetéséről, valamint a felnőttképzés és a felsőoktatás reformjáról. A városvezető hozzátette: 4000 kaposvári diák kap ingyentankönyvet, és 3400 gyermek étkezhet ingyenesen vagy kedvezményesen.

A munkahelyek terén is javult a helyzet Magyarországon, immár 4 millió a foglalkoztatottak száma. Kaposváron 1133 fővel többen dolgoznak most, mint az elmúlt év azonos időszakában. Ami a béreket illeti, a minimálbér 100, a szakmunkás minimálbér 118 ezer forintra emelkedett. A negyedik legnagyobb mértékben pedig Somogyban emelkedtek a bérek. Szita Károly ennek kapcsán kitért rá: a kaposvári vállalkozások ki tudják gazdálkodni a béremeléssel járó többletköltségeket.

A családtámogatások terén a kormány többek közt bevezette a gyed extrát és a megújult babakötvényt. Kaposvár is gondol a családokra: a gyesen és gyeden lévő, rászoruló kismamák ingyen buszozhatnak a városban. Ezzel csaknem 80 ezer forinttal több jut a gyermekre.

Gelencsér Attila a rezsicsökkentésről is beszélt: a közszolgáltatások tarifája két ütemben már csökkent, hétvégén derülnek ki a részletek a harmadikról. Szita Károly hangsúlyozta: a megyeszékhely az ország legolcsóbb nagyvárosa a rezsiköltségeket tekintve.

A nyugdíjasokkal kapcsolatban is több kedvező döntés született: elindult a Segítő kezek program, a nyugdíjak az infláció felett nőttek. Kaposváron 350 idős életét könnyíti meg a program, egyúttal 40 embert juttatott munkához.

Az állam átvállalja az önkormányzatok teljes adósságát, Kaposvár esetében 14 milliárd forintot. Az így felszabaduló összeget fejlesztésekre fordíthatja a város.

Ezeket olvasta már?