partnerség Kelet felé nyit a Kaposvári Egyetem

2014. 01. 16., csütörtök, 13:04

Megkezdődnek az egyeztetések annak az együttműködésnek a kapcsán, amit decemberben írtak alá Törökországban a Kaposvári Egyetem és az isztambuli Marmara Egyetem rektorai. Ugyanekkor kötött testvérvárosi megállapodást Kaposvár és Üsküdar városa is.

Török diákokkal szeretné növelni nemzetközi hallgatói létszámát a Kaposvári Egyetem. A múlt év végén az isztambuli Marmara Egyetemmel kötöttek együttműködési megállapodást.

-  Három fő témakörben képzeljük el a közös munkát. Egyrészt az EU projektekben való közös pályázati lehetőségek terén, másrészt az ACEU (Közép-kelet Európai Egyetemek Szövetsége) tevékenységét kiterjesztenénk a török egyetemre, végül a Kaposvári Egyetemen lévő Iszlám Tudományok Kutatóintézete segítségével oktatás, kutatás és kultúraközvetítés a cél - mondta a témáról szóló csütörtöki tájékoztatón Szávai Ferenc, a Kaposvári Egyetem rektora. A keleti nyitással a város is nyer, hiszen a hallgatókon túl a török befektetők figyelme is Kaposvárra irányul. 

- Törökország az évtized végére a tíz legdinamikusabban fejlődő gazdagág közé fog tartozni- fejtette ki Szita Károly polgármester, aki hozzátette, hogy már meg is van az első kézzelfogható eredménye az együttműködésnek, hiszen a Nabi gyárában 20 millió eurós befektetéssel csaknem 200 helyinek ad munkát az új török tulajdonos.

A következő hónapokban városi és egyetemi delegációk érkeznek Törökországból Kaposvárra, valamint városunkból Isztambulba. A delegációk szakmai látogatásokon pontosítják a tennivalókat és a lehetőségeket. 

Ezeket olvasta már?