2014. 01. 08., szerda, 14:06
32 millió forintot kapott az államtól a Kaposi Mór Oktató Kórház a várólisták csökkentésére. Mint megtudtuk, a forrásnak köszönhetően az ortopédiai beavatkozásokra várakozók kerülhetnek előbb sorra.
- A térdemmel van probléma. Kétszer három hónapon át gyógyszert szedtem, de nem használt – mesélte egy idős úr lapunknak. Mint mondta, elképzelhető, hogy műtéti beavatkozás is szükségessé válik. Ha így lesz, akár előbb is sorra kerülhet, a kórház ugyanis állami forráshoz jutott, melyet a várólisták csökkentésére fordíthat. A kórházak egyébként összesen 773 millió forintot kaptak erre a célra.
- A tavalyi évben Kaposvár 32 millió forint úgynevezett OEP-kassza maradványban részesült, ebből csökkenthetjük a várólistákat – fogalmazott Szörényi Péter. A kórház operatív főigazgató-helyettese elmondta: a legtöbben – 1067-en – szürkehályog miatti szemlencse-beültetésre várakoznak, nekik azonban „csak” egy évet kell várniuk a műtétig. Más a helyzet az ortopédiai beavatkozásoknál: a csípő-illetve térdprotézis-beültetéseknél 2018 a leghamarabbi kiadható időpont. Az említett 32 millió forintot éppen ezért az ortopédiai várólisták rövidítésére fordítják. Ilyen beavatkozásokra csaknem ezren várakoznak, közülük 53-at tudnak hamarabb kezelni. Szörényi Péter elmondta: összesen mintegy 2100 beteg van a kaposvári és a telephely marcali kórház várólistáján, 10 féle műtét miatt.
Ami a marcali telephelyet illeti, ott természetesen rövidebb a várakozási idő, ezért a somogyi megyeszékhelyről is helyeznek át műtéteket Marcaliba.