2013. 12. 14., szombat, 20:57
Rippl-Rónai IC néven új intercity járat indul most vasárnap 14.45 órakor Budapest és Kaposvár között. Az első szerelvény vasárnap fél hat után néhány perccel gördül be ünnepélyes keretek között a kaposvári vasútállomásra.
A megyeszékhelyen ebből az alkalomból fellép Kapócs Zsóka, Nyári Oszkár és a Somogy Táncegyüttes is. Az új IC-vonatpár eredményes lobbi után december 15-től közlekedhet Kaposvárt érintve Budapest és Zágráb között, a név pedig ugyancsak kaposvári kérésre született meg. Utóbbi része annak a kulturális-turisztikai projektnek, melynek során Kaposvár felvállalja Rippl-Rónai József életművének gondozását. Ennek keretében ugyancsak vasárnap jelenti be Szita Károly polgármester a Rippl-Rónai Fesztivál elindítását, melynek keretében minden évben a neves festőhöz köthető képzőművészeti kiállításra és nemzetközi tudományos konferenciára kerül sor.
Az önkormányzat 2012-13-ban felújította a Rippl-Rónai Villát, létrehozta a Rippl-Rónai Látogatóközpontot, melyben elhelyezte az 1900-as években elpusztult eredeti Andrássy-ebédlő pontos és korhű mását.
A város szeretettel vár minden kaposvárit!