Drogos fiatalok törték össze a KÖTÉL autóját

2013. 11. 10., vasárnap, 18:28

Pénteken indult útnak a KÖTÉL mentőegyesület három tagja Hollandiába, amikor tudatmódosító szerek hatása alatt lévő fiatalok az autójukba rohantak. Személyi sérülés nem történt, az anyagi káruk viszont jelentős. Fotók!

Az egyesület a Facebook oldalán számolt be az esetről szombat éjszaka. Mint írják, éjjel két órára a helyszínre érve az egyirányú út jobb oldalán szabályosan kijelölt parkolóba leálltak pihenni. Nem sokkal később tudatmódosító szer hatása alatt álló fiatalok elvesztették uralmukat a jármű felett és nagy sebességgel hátulról az egyesület autójába csapódtak. A járművezető elmenekült, őt a csendőrök hozták vissza.

  - Az ütközés erejéből adódóan a kisbusz nagyjából 6-7 métert repült előre, én a tehetetlenségi faktorból adódóan a hátsó, jobb oldali ajtót kiszakítottam és az utcán ébredtem hálózsákomban a sisakom és a többi poggyász mellett. Az egyik személy előrerepült, a másik a két ülés közé esett. Mindhárman horzsolásokkal és kisebb zúzódásokkal megúsztuk - írja Bodó László, az egyesület elnöke.

Egyelőre még nem tudni, hogy az eszközöket és a járművet mikor sikerül pótolni. A tagok már hazaérkeztek, felszerelésük azonban még kintmaradt, ennek hazahozásáról még ezután gondoskodnak.

Négy éve egyébként már történt hasonló eset, akkor egy részeg autós hajtott bele az egyesület kocsijába.

Ezeket olvasta már?