időjárás Kaposvári időjós: indián nyár után változékonyabb időszak

2013. 10. 29., kedd, 22:29

Eleinte marad a kellemes, nyárias idő majd hétvégétől több lesz a felhő és csapadék is valószínű. Schmall Rafael kaposvári időjós előrejelzése a következő napokra.

Csütörtökön reggel hűvösebb lehet. 7-9°C-ig hűl a levegő hőmérséklete, illetve néhány felhő lehet az égbolton. Napközben azonban 18°C is lehet. A napsütést csak néha zavarhatják átvonuló felhők.

rafi

Pénteken keleten többnyire erősen felhős marad az ég, de a Dunántúlon a változóan felhős idő mellett több-kevesebb napsütésre is számítani lehet. Legfeljebb keleten alakulhat ki néhol szitálás. A legalacsonyabb hőmérséklet 3 és 10 fok között, a legmagasabb hőmérséklet 14 és 18 fok között alakul.

Szombaton eleinte általában rövidebb-hosszabb időre kisüt a nap, majd délnyugat, nyugat felől megvastagszik a felhőzet. Elszórtan szitálás, kisebb eső is kialakulhat. A szél megélénkül, a Dunántúlon meg is erősödik. A minimum-hőmérséklet 5 és 10 fok között valószínű. A nappali maximumok várhatóan 15 és 21 fok között alakulnak.

Vasárnap egyre többfelé várható eső, záporeső, egy-egy zivatar is kialakulhat. A szél is megerősödik, estétől egyre nagyobb területen viharossá is fokozódhat. A leghidegebb órákban 8 és 14 fok között alakul a hőmérséklet. Napközben 14-21 fokig melegszik a levegő.

rafi

Villámvadász

schmall

Schmall Rafaelnek hívnak. Gyermekkorom óta érdekel a meteorológia. Saját amatőr meteorológiai állomással rendelkezem. Évek óta észlelek, illetve próbálom előrejelezni az időjárást Somogy megyére, illetve a megyeszékhelyre. Figyelemmel kísérem a különböző meteorológiai modelleket, a weboldalakat, és a környéken zajló időjárási eseményeket. Leginkább a rövidtávú előrejelzéseket részesítem előnyben, mivel az időjárás nem tökéletesen kiszámítható. A különleges időjárási eseményeket próbálom fotókkal is megörökíteni, mint például a villámcsapások, légköroptikai jelenségek. Ugyanúgy kedvelem a ködös őszt, mint a nagy havazásokat télen, vagy épp a jókora nyári zivatarokat a sistergős lecsapó villámokkal.

Ezeket olvasta már?