2013. 10. 22., kedd, 13:47
2014-ben nem emelkedik a helyi adók mértéke Kaposváron – ezt Szita Károly jelentette be a Rádió Mostnak adott interjújában. A polgármester a példa nélküli döntést azzal indokolta, hogy Kaposvár erős város, költségvetését és beruházásait tekintve is.
- A helyi adók mértékét évek óta tudatosan alacsonyan tartjuk, mert nálunk ezek nem a bevételt növelő tényezők, hanem a gazdaságélénkítés eszközei. Ezért döntöttünk úgy, hogy a kommunális adó mértéke például a kivethető maximum 22 százaléka, a telekadónak pedig alig a felét kérjük el. Kaposvár országos viszonylatban is az utolsó harmadba tartozik az összes helyi adók bevételét tekintve – mondta Szita Károly.
- Mindemellett sokan kérik tőlünk azt, hogy részletben fizethessék meg az adót, vagy éppen engedjük el nekik ezt az összeget. Akik kérik és jogosultak rá, azok megkapják ezeket a kedvezményeket és mentességet 2014-ben is. Több millió forintot hagyunk így ott a családoknál. De segítjük a vállalkozásokat is: az elmúlt két évben 265 vállalkozásnak engedtük meg, hogy átütemezze, vagy részletekben fizesse be a helyi adót 838 millió forint értékben. 3700 munkahely megtartásához járultunk így hozzá – mondta a polgármester.
Abból az elvből azonban továbbra sem engednek – mondta Szita károly, hogy a bankoknak, a kereskedelmi multiknak, a biztosítótársaságoknak, a benzinkutaknak és a játéktermeknek kell a legmagasabb összeget fizetniük éppen azért, hogy a többieknek kevesebbet kelljen.