Deák Ferenc-díj Elismerés Kaposvár főjegyzőjének

2013. 10. 18., péntek, 09:01

Dr. Kéki Zoltán, Kaposvár címzetes főjegyzője kapta idén a jogász szakma legmagasabb elismerését, a Deák Ferenc-díjat. Az elismerést olyan személyek kaphatják meg, akik az elmúlt századok nagy jogászainak, a deáki hagyományoknak méltó utódai.

kéki

A „Pro meritis de iuris peritia in memoriam Francisci Deák”, azaz „jutalmul a jog tudójának Deák Ferencre való emlékezéssel” elnevezésű díjat 2003-ban alapította a a Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága, a Legfelsőbb Bíróság, a Legfőbb Ügyészség, a Magyar Jogász Egylet, a Magyar Közigazgatási Kar, a Magyar Ügyvédi Kamara, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara, valamint az MTA Jogtudományi Bizottsága.

A díj odaítéléséről az alapító jogász szervezetek képviselőiből álló Deák Ferenc Jogász Díj Testület dönt és minden esztendőben a hat jogász hivatásrend ágának (bírák, ügyészek, ügyvédek, közjegyzők, jogtudósok, közigazgatási szakemberek) egy-egy képviselője részesül az elismerésben.

Dr. Kéki Zoltán a Kaposvári Járási Hivatalnál kezdett dolgozni igazgatási, majd pénzügyi területen. 1980-tól a pénzügyi, terv- és munkaügyi osztály vezetésével bízták meg. 1986 nyarától dolgozik a Városházán, ahol négy évig a pénzügyi, terv- és munkaügyi osztályt vezette. 1990 decembere óta a város jegyzője.

Ezeket olvasta már?