2013. 09. 29., vasárnap, 00:00
Bevallom, nekem könnyes lesz a szemem, ha egy sportverseny eredményhirdetésénél eljátsszák a himnuszt és nem tudom végigénekelni Kodály Esti dalát, mert elsírom magam rajta. Nekem ez a hazaszeretet.
A Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország című dal az 1920-ban, a Vincze Zsigmond és Kulinyi Ernő által írt Hamburgi menyasszony című operett egyik dalbetétje. A zenetörténészek szerint a darab nem is keltett volna akkora érdeklődést, ha nem lett volna benne ez a dal, amely ezt követően a kor leghazafiasabb zeneművei közé tartozott. Később persze tiltólistára is került, s csak néhány éve vált újra ismertté. A dal eredetijét Kalmár Pál énekelte fel. Ő az, aki a példa nélküli világsikert elért, Seress Rezső-sláger, a Szomorú vasárnap első két felvételének előadója is. Kalmár hadapródi iskolába járt, majd énekelni tanult. Az Operettszínház segédszínésznek, kéősbb pedig kaposvári és pécsi társulat bonvivánnak szerződtette. Egy kávéházban figyeltek fel rá, ekkor indult nemzetközi karierje. A világháború után azonban pályafutása megszakadt, hegesztőként kezdett dolgozni. 1968-ban egy operáció miatt elveszítette hangját, többé már nem énekelhetett.
Ez a dal jutott eszembe erről a hétvégéről. Meg hogy mi kaposváriak milyen büszkék lehetünk a városunkra. A terek, a fasorok, a szecessziós épületek, a szökőkutak, a Deseda, a felújított panelek, vagy épp a városligeti életfák miatt. És most egy részét megmutathatjuk az egész országnak. Vasárnap innen is élőben jelentkezik az MTV. Jöjjenek el!