2013. 09. 24., kedd, 14:26
Eljött a nagy nap, vasárnap buszra szálltak és bevették Balatonboglárt a Bob, kaland, satöbbi játékunk nyertesei. Egyikük, Bengyák Rózsa - aki a versenyt megnyerte - élménybeszámolót is küldött lapunknak.
Kalandunk a bobbal és a többivel úgy kezdődött, hogy játszottunk a Kaposvár Most oldalán meghirdetett játékon. Kettőnk közül a párom, Jani volt az a szerencsés, aki a nyertesek közé került. Célunk az volt, hogy egy remek napot töltsünk el Jani gyerekeivel, Katával és Ádámmal a boglári kalandparkban. Kicsit fáradtan és álomittasan kezdtünk neki a napnak, köszönhetően annak, hogy előző napon geocaching versenyen vettünk részt.
De kezdjük az elején: az Andrea által küldött e-mailnek megfelelően reggel nyolcra érkeztünk a megbeszélt parkolóba, ahol már várt ránk a busz. Balatonboglár felé megtörtént a bemutatkozás, elmondták, hogy milyen feladatokra számítsunk. Az első mindjárt a csapat-név kiválasztása volt, ami nem is bizonyult annyira egyszerűnek, de végül sikerült megtalálnunk a legtökéletesebb nevet: „Nem fékezünk senki kedvéért”. Érkezésünk után megismertettek bennünket a bob pályával, elmondták a használatára és a versenyre vonatkozó tudnivalókat és indulhatott a megmérettetés.
Minden csapat háromszor mehetett a pályán, ebből az első próba-kör volt, a másik kettőnek már mérték az eredményét. Ezek közül a jobb idő számított bele a pontozásba. „Taktikánk” az volt, hogy Jani csúszik mindháromszor, ő kezeli a féket, amit egyébként nevünkhöz méltóan nem szándékoztunk használni. Az első körben Ádámmal ment, majd Katával, végül következtem én, bízva abban, hogy a nagyobb összsúly nagyobb sebességet eredményez. Ezzel pár tized másodpercet sikerült javítanunk, de így is csak a 4. helyen álltunk a bob után.Következett a falmászás, amely csapatunk minden tagja számára újdonság volt, megfűszerezve azzal, hogy nekem iszonyú tériszonyom van, így az hamar eldőlt, hogy a csapatot ebben a számban nem én képviselem. Minden csapatból két-két versenyző mászhatott falat. Az időeredményük, illetve az általuk elért magasság adta a végeredményt.
Rögtön az első csapat férfi tagja hatalmas meglepetést okozott: mindössze 26 másodperc alatt érte el a fal tetején lévő csengőt. Látszott rajta, hogy ő – velünk ellentétben – már találkozott mászó fallal. A csengőt ugyan nem mindenki érte el, de úgy gondolom, senki sem vallott szégyent a falmászás során. Különösen ámulatba ejtő volt a csapatok gyerek tagjainak bátorsága és ügyessége. Csapatunk mindkét versenyszámban hatodikként került sorra, elsőként Ádám küzdött meg a fallal és bár hősiesen helyt állt, a csúcsot jelentő csengőt nem sikerült elérnie. Jani volt az utolsó próbálkozó és hatalmas meglepetésre (engem legalábbis alaposan meglepett) mindössze 25 másodperc alatt felérve, megszólaltatta a csengőt. Ezzel az eredménnyel elsők lettünk a falmászásban. Azt sejtettük, hogy összesített eredményünk dobogós helyet fog eredményezni, így is történt, olyannyira, hogy megnyertük a versenyt.
A hatalmas élményen és az oklevélen kívül nyereményünk egy Gecco étterembe szóló ajándékutalvány volt. Mivel kedvesemnek és Katának is szeptemberben van a születésnapja, úgy döntöttünk, hogy a nyereményt ezek megünneplésére fordítjuk. Az eredményhirdetés és a közös fotó elkészítése után már mindenki szabadon kipróbálhatta magát a parkban. Amikor nem látta senki, én is kipróbáltam a falmászást, ami ment egészen addig, amíg le nem néztem. Ezután már nem volt kedvem a magasban végezhető dolgokhoz, de a bob-pálya bőségesen kárpótolt ezért. Sokan kipróbálták a kötélpályát, amely 300 méter hosszú és háromszintes. A kötelező rövid oktatás után ki-ki eldönthette melyik az a magasság, amit be mer vállalni. A legkisebb gyerekek a pálya melletti várban játszhattak, míg a nagyobbak a kötélpálya alsó szintjével ismerkedtek. A felnőttek közül volt, aki a legmagasabb szinten mérte fel erejét és bátorságát.
Egy óra körül ebédeltünk, vendéglátóink pincepörkölttel kedveskedtek nekünk, ami nagyon jól jött a délelőtti mozgás után, viszont megnehezítette a bobba való beszállást délután. Ebéd utáni pihentetés gyanánt felsétáltunk a boglári gömbkilátóhoz, amelynek belépőjegye is nyereményünk részét képezte. Amióta felújították, még nem jártunk fent, hatalmas élmény volt, a kilátás pedig a tiszta és napsütéses időnek köszönhetően pazar. Négy órakor volt a találkozónk a busznál, addigra mindenki kellően el is fáradt, a kicsik hamar elaludtak a buszon. Ádám már a buszon az iránt érdeklődött mikor jövünk ide újra? Ezt nem tudtuk neki megmondani, de az már most bizonyos, hogy ide még visszatérünk. Szeretnénk megköszönni a lehetőséget, hogy itt lehettünk, a fantasztikus emberek társaságát, akiket megismerhettünk és a remek hangulatot, amit biztosítottatok számunkra!
