előrejelzés Kaposvári időjós: csütörtökön ismét eső

2013. 09. 10., kedd, 15:13

Schmall Rafael időjósunk előrejelzései alapján kedden délután akár zivatar is kialakulhat, majd ezt követően szombatig a felhőké és az őszi esőzéseké lesz a főszerep. A hét második felében a legmagasabb hőmérséklet 21°C körül alakul.

Kedden délután kellemes idő várható 25°C-al és változóan felhős égbolttal. Délután, délnyugat felől azonban megnövekszik a felhőzet. A késő délutáni órákban érkezik a csapadék. Eleinte a nyugati részekben várható csapadék. Később Dél-Somogy akár zivatart is kaphat az éjszaka folyamán, majd a csapadékzóna kiterjed a megye többi részére is. A gyenge délkeleti szél északnyugatiba fordul és megélénkül.

Szerda reggel borult lesz az égbolt és ismétlődő eső várható. Enyhe lesz a levegő. A hőmérséklet minimuma 15°C körül lesz. Napközben délnyugat felől felszakadozik a felhőzet. 21°C várható, de sokkal hidegebbnek érezzük majd a megélénkülő északi szél miatt. A nap további részében felhőátvonulásos, felfrissült időjárásban lesz részünk.

Magyarország időjárását egy sekély ciklon határozza meg, amely a héten többször zúdít csapadékot a megyére. A hétvégén már javulás kezdődik, ekkor a délutánok melegednek, de a reggelek a kevés felhő miatt csípősek lehetnek illetve a ködhajlam is fokozódik.

Villámvadász

Schmall Rafaelnek hívnak. Gyermekkorom óta érdekel a meteorológia. Saját amatőr meteorológiai állomással rendelkezem. Évek óta észlelek, illetve próbálom előrejelezni az időjárást Somogy megyére, illetve a megyeszékhelyre. Figyelemmel kísérem a különböző meteorológiai modelleket, a weboldalakat, és a környéken zajló időjárási eseményeket.
Leginkább a rövidtávú előrejelzéseket részesítem előnyben, mivel az időjárás nem tökéletesen kiszámítható. A különleges időjárási eseményeket próbálom fotókkal is megörökíteni, mint például a villámcsapások, légköroptikai jelenségek. Ugyanúgy kedvelem a ködös őszt, mint a nagy havazásokat télen, vagy épp a jókora nyári zivatarokat a sistergős lecsapó villámokkal.

Ezeket olvasta már?