Ponthatárok 742 gólyát várnak Kaposvárra

2013. 07. 25., csütörtök, 16:13

A Kaposvári Egyetemen mintegy 7,5 százalékkal több elsőéves hallgató kezdheti meg tanulmányait szeptemberben, ez annak is köszönhető, hogy az intézmény megszólította a középiskolásokat – hangzott el a csütörtöki sajtótájékoztatón.

egyetem

Amint arról tegnap beszámoltunk, nyilvánosságra hozták a felsőoktatási felvételi ponthatárokat, a campus vezetése csütörtökön értékelte mindezt.

Szávai Ferenc rektor elmondta: a demográfiai csökkenésnek is köszönhetően országosan 14 százalékkal csökkent a felvételizők száma tavalyhoz képest, a felvettek számában pedig tíz százalékos visszaesés volt tapasztalható 2012-vel összevetve. A Kaposvári Egyetemen azonban 7,5 százalékkal nőtt a felvettek aránya, ezt a rektor „igazi sikersztorinak” minősítette.- Az, hogy növelni tudtuk a hallgatói létszámunkat, többek közt az egységes arculatnak és a középiskolások – azaz a leendő hallgatók – megszólításának köszönhető – fogalmazott Szávai Ferenc. Utóbbi keretében például 80 középiskolában 2400 diákkal léptek kapcsolatba, nyílt napokat szerveztek, de megjelentek különböző városi és megyei nagyrendezvényeken is, például a Festők városán és a Balaton-átúszáson.

Az idei felvételi eljárás számadatairól Csatos Zsuzsanna megbízott oktatási igazgató beszélt. Az előttünk álló szemeszterre összesen 742 - 623 állami ösztöndíjas és 119 önköltséges - hallgató nyert felvételt. A pedagógiai karon 262 gólya kezdheti meg tanulmányait (tavaly szintén ennyit vettek fel), a művészetin 118 (134), a gazdaságin 184 (140), az állattudományin pedig 178 (155). Az összes jelentkező 36,5 százalékát vették fel. 

Csatos Zsuzsanna elmondta: az egyetem idén is meghirdet pótfelvételit, kizárólag önköltséges formában, jelentkezni csak elektronikusan lehet, a határidő augusztus 12-e. Fontos tudni, hogy ezekre a szakokra ugyanannyi ponttal lehet bekerülni, mint az általános felvételi eljárás során. A gyakorlati alkalmassági vizsgákat – amely szakoknál szükség van ezekre -, augusztus 22-én és 23-án tartják meg, az eredmények pedig augusztus 29-én válnak ismertté. A Kaposvári Egyetemnek egyébként fontos a pótfelvételi intézménye is, tavaly például az elsőévesek negyede ily módon kezdhette meg tanulmányait a somogyi megyeszékhelyen.

Nyelvtanfolyamok a diplomáért

Újabb belső nyelvi vizsgára felkészítő tanfolyamokat indít a Kaposvári Egyetem Idegen Nyelvi Csoportja, azoknak, akik nyelvvizsga hiányában még nem vehették át oklevelüket. A jelentkezési határidő augusztus 5-e.
Az amnesztiás hallgatók esetében - az oklevelet, illetve a diploma megszerzését követően - legalább 3 évnek el kell telnie ahhoz, hogy jelentkezhessenek a Kaposvári Egyetem valamelyik nyelvtanfolyamára. A nyelvtanfolyamokat minimum 8, maximum 15 emberrel indítják el - tájékoztatott az intézmény.

Ezeket olvasta már?