átvették Új diplomás fiatalok az egyetemen

2013. 06. 28., péntek, 13:33

Pénteken délelőtt az Állattudományi Kar, a Gazdaságtudományi Kar és a Művészeti Kar végzős hallgatói vehették át a kari dékánoktól a Kaposvári Egyetemen. Két végzett hallgatót doktorrá is fogadtak.

diplomaosztó

Az oklevélátadó ünnepséggel az Állattudományi Kar három alap, három mesterképzési és két szakmérnöki szak 63 tanulójának értek véget az egyetemi évek. Közülük 50 fő vette át diplomáját, rajtuk kívül pedig két hallgatót doktorrá fogadtak. A Gazdaságtudományi Karon két alap és három mester szakon 17 fő tett záróvizsgát, 22 százalékuk kitűnő eredménnyel végzett. A diplomát 13 tanuló kapta kézhez.

A Művészeti Karon 74 diák tett záróvizsgát, összesen 8 szakon. A pénteki ünnepségen közülük 44-en kaptak oklevelet. A Kaposvári Egyetem Pedagógiai Karán végzett hallgatók ugyancsak pénteken kapják meg diplomájukat. 

A diplomaosztón az egyetem szenátusa, a diákok, és hozzátartozók mellett részt vett Prof. Dr. Klinghammer István felsőoktatásért felelős államtitkár és Dr. Mátrai Márta az országgyűlés háznagya.