elismerés Helyesen írnak a kisfaludys diákok

2013. 05. 30., csütörtök, 11:03

A megmérettetés 2000-es indulása óta vesznek részt és érnek el sikereket a Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei Helyesírási Versenyen a Kisfaludy Utcai Tagiskola diákjai. Teljesítményüket idén egy díszes serleggel is elismerték a szervezők.

kisfaludy

- Magyarországon kívül Szlovákiából, Szlovéniából, Erdélyből és Kárpátaljáról egyaránt megmérettetik magukat a felső tagozatos diákok, az ELTE-n – tudtuk meg Dr. Sütő Zoltánnétól, az egyik felkészítő tanártól, egyben a munkaközösség vezetőjétől.

A diákok először iskolai házifordulókon mutatják meg tudásukat, a Kisfaludyban összesen 70-80 tanuló vesz részt ezeken évről évre. Az iskolai versenyekből lehet továbbjutni a megyei megmérettetésre, ahonnan évfolyamonként a győztes jut ki a Kárpát-medencei döntőre. Az elmúlt években mindig képviselte kisfaludys diák is Somogyot: 2008-ban Palkó Richárd, 2009-ben Sándor Krisztián, 2010-ben Hábel Eszter, 2011-ben ugyancsak Hábel Eszter és Számel Kata, 2012-ben Számel Kata és Pillér Éva.

A feladatok a helyesírás valamennyi területére kiterjedtek, több olyan is volt közöttük, ami egy tanult felnőttnek is nehézséget okozott volna. Idén a 7. b. osztályos Mohay Klára képviselte az iskolát és a megyét a döntőben, és szoros versenyben évfolyamában tizenegyedikként végzett. A Kisfaludy is kapott elismerést: az elmúlt évek kiemelkedő szerepléséért egy díszes serleggel jutalmazták az intézményt.

– A gyerekek rengeteget készülnek minden tanévben, mindezt szabadidejükben, és reggel, tanítás előtt, szakkörünk ugyanis nincs. Örömtelinek tartjuk, hogy vannak tanulók, akik mindezt felvállalják – fogalmazott Sütő Zoltánné. A diákokat Sütő Zoltánné mellett Réti Boglárka és Jakóné Ludván Mónika készíti fel tanévről tanévre.

Ezeket olvasta már?