2013. 05. 24., péntek, 19:20
Félmillió forintos támogató oklevelet adott át pénteken a Kaposvári Kistérségi Polgárőr Egyesület részére Szita Károly a szervezet éves közgyűlésén. A polgármester megköszönte az eddigi munkát és egy új, közös együttműködés lehetőségét is felvetette.
- Elismerés illeti a polgárőröket mindazért az önként vállalt munkáért, amit a közrend érdekében végeznek, a város és az egyesülethez tartozó kistelepülések utcáit járva - mondta Szita Károly a közgyűlésen, ahol egy 500 ezer forintos támogatói oklevelet is átadott Domán Tibornak, az egyesület elnökének.
A polgármester egy új együttműködési lehetőséget is felvázolt, melyben a polgárőrség, a rendőrség és a városi közterület-felügyelet munkáját hangolnák össze. Ennek keretében a jövő évtől egy, a mostaninál még hatékonyabban működő egységet tudnak létrehozni. A részletek kidolgozásához a polgármester az érintett szervezetek segítségét kérte.
A megyeszékhelyen kívül még 12 település tartozik a kistérségi polgárőr egyesülethez, amely tavaly év végén 395 tagot számlált, s melynek létszáma azóta is bővült. Ebben az évben 2,6 millió forintos költségvetéssel terveznek, melyből 2,3 millió forint támogatásokból, a többi pedig tagdíjakból tevődik össze.
- Rendszeresen felmérjük az igényeket a településeken, s ezekhez igazítjuk az eszközbeszerzéseket. A tagok ruházati és technikai felszerelését folyamatosan fejlesztjük, amihez nagy segítséget nyújt a megyei szervezet támogatása is - fogalmazott Domán Tibor.
A kaposváriak a jövőben is találkozhatnak polgárőrökkel az utcákon és a bevásárlóközpontok környékén, és a közelgő nyári időszakban a Desedánál is szolgálatot teljesítenek majd.