Alacsony árakat és minőségi szolgáltatást a kaposváriaknak!

2013. 05. 23., csütörtök, 06:44

"Két hete járom a várost esténként, hogy találkozzak és beszélgessek a kaposváriakkal. Visszatérő téma a rezsicsökkentés. Nem is csoda, hiszen hazánkban aránytalanul magas költségekkel szembesülnek az emberek." Szita Károly polgármester írása.

Éppen ezért hatalmas fegyvertény az, amit a korábbi években és idén is elértünk. Vagyis az, hogy változatlanul az ország egyik legolcsóbb nagyvárosa vagyunk. Ennek oka sem titok: az alacsony árakat és a jó minőséget azért tudjuk tartani, mert a szolgáltatást végző cégeket megtartottuk a kaposváriak tulajdonában. Ezért nem adtuk el a távfűtő céget vagy a tömegközlekedési társaságot, ezért vásároltuk meg a vízműveket, s ezért szerveztük két esztendővel ezelőtt Holdingba, vagyis egységes irányítás alá cégeinket. Mindez azonban egy állomása csupán annak a városirányítási gondolkodásnak, amely meghatározta az elmúlt két évtizedet. Az alapelv azonban semmit nem változott: Kaposváron senki és semmi sem fontosabb az itt élő embernél!

szita károly

Ez az elv vezérelt akkor is, amikor nem hittünk azoknak a politikusoknak, akik a rendszerváltás utáni időszakban fennen hangoztatták, hogy az állam rossz gazda, s a magántulajdon a közszolgáltatásban is előbbre való. A stratégiai ágazatok privatizációját követően elképesztő mértékben megnőtt a magyar emberek kiszolgáltatottsága, hiszen a mindennapi élethez szükséges áram és gáz árairól külföldön kezdtek dönteni. A tulajdonosnak ugyanis az a célja, hogy önmaga számára a legnagyobb hasznot érje el, az pedig nem szempont, hogy a szolgáltatás igénybevétele milyen terhet jelent az itt élőknek. A privatizációnak az lett a következménye, hogy leromlottak a hálózatok, brutálisan megnövekedtek az árak, s a profitot nem forgatták vissza a szolgáltatás minőségének a javítására.

Célunk egyértelműen az, hogy Magyarországon a kaposváriak járjanak a legjobban, az, hogy az országban az elmúlt évekhez hasonlóan továbbra is itt kelljen a legkevesebbet fizetni a közszolgáltatásokért.

A privatizáció Kaposvárt is többnyire hátrányosan érintette, hiszen a városunkban is telephellyel rendelkező, ám jellemzően budapesti székhelyű cégek vidéken kezdték a leépítéseket. Ebben az időszakban szűnt meg nagyon sok ipari munkahely nálunk. A privatizált cégek részben magyar, nagyobb részben azonban külföldi tulajdonba kerültek. Ez gyakran csak piacvásárlást jelentett részükről, s sajnos az eladók velük szemben nem fogalmazták meg azokat az elvárásokat és garanciákat, amelyek a munkahelyek megőrzését, esetleg újak teremtését célozták volna.

Az állami gyakorlat megjelent az önkormányzatoknál is, hiszen azok is tartanak fenn közszolgáltató cégeket, például a hulladékszállítás, a víz- és csatornaszolgáltatás, a távfűtés, a temetkezés, a tömegközlekedés, a kéményseprés ellátására. Nagyon sok önkormányzat adta el cégeit, többnyire szintén külföldi tulajdonosnak. Látszólag okuk is volt erre: egy évtized alatt a települések elszegényedtek, a sorozatos állami elvonásokat pedig ezekkel az eseti és egyszeri bevételi forrásokkal kompenzálták. Ezek a multinacionális cégek azonban nehogy pótolták volna, de szinte szó szerint kiszedték az emberek zsebéből a pénzt.   

táblázat

Kaposvár ezért egy teljesen más utat választott, szinte egyedüliként az országban. Vallottuk, hogy a privatizáció lehet hasznos is, ám a közszolgáltatásokban nincs helye a magánosításnak, mert ezek olyan stratégiai, a település függetlenségét és az itt élők biztonságát garantáló vállalkozások, amelyeket közösségi tulajdonban kell tartani! A közszolgáltató cégeinket tömörítő Holding a hatékonyabb működtetést, vagyis a még jobb minőséget és a még alacsonyabb árakat célozza. Ezt azonban csak úgy lehet biztosítani, hogy ezek a cégek nem profitorientáltak. A vállalatoknak nem az a feladatuk, hogy minél nagyobb hasznot érjenek el, hanem az, hogy nyereséges működéssel a lehető legjobb minőséget és árat garantálják a kaposváriaknak. 

Hogy jól döntöttünk, azt bizonyítja az is, hogy Kaposváron évek óta a legalacsonyabbak a közszolgáltatási árak a hazai nagyvárosok közül. Vagyis bebizonyítottuk, hogy az önkormányzat lehet jó gazda, a polgárok szempontjából jobb gazda, mint a magántulajdonban levő közszolgáltató cégek. Ahhoz hogy az árakat kordában tartsuk, fejlesztünk is. Ezt a célt szolgálja az egymilliárd forint értékű távhő-beruházás, vagy az alternatív energiaforrások (biogáz, biomassza, napkollektorok) felkutatása is. Célunk egyértelműen az, hogy Magyarországon a kaposváriak járjanak a legjobban, az, hogy az országban az elmúlt évekhez hasonlóan továbbra is itt kelljen a legkevesebbet fizetni a közszolgáltatásokért.

Ezeket olvasta már?