éeltmentő A tragédiák megelőzéséért

2013. 04. 12., péntek, 15:22

Tizenöt közintézmény képviselője és egy magánszemély vehetett át szén-monoxid-érzékelő berendezést pénteken délután, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon. Egy országos program keretében adták át az életmentő berendezéseket.

katasztrófavédelem

Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság összesen 1700 CO-érzékelőt ajándékozott azoknak a közintézményeknek, melyek nagyobb teljesítményű tüzelőberendezést használnak, ezek közösségi térben vannak elhelyezve, illetve szén-monoxid-érzékelővel eddig nem rendelkeztek. Az 1700-ból összesen 16 intézménynek és egy magánszemélynek jutott Somogyba.

A Drávakastély Szociális Otthon képviselője szerdán személyesen vehette át az eszközt Budapesten Bakondi György katasztrófavédelmi főigazgatótól (minden megyéből egy-egy intézmény kapott ekkor). A többi tizenöt szervezet, illetve a magánszemély (rá azért esett a választás, mert elszenvedője volt már mérgezésnek) pénteken, Kaposváron, a megyei igazgatóságon kapta meg a mérőt Horváth Jenőtől.

A somogyi kedvezményezettek:

Siófok Város Óvodája és Bölcsődéje, Napsugár Intézményegység
Siófok Város Óvodája és Bölcsődéje, Micimackó Intézményegység
Siófok Város Óvodája és Bölcsődéje, Pillangó Intézményegység
Tar Csatár Kp-i Óvoda, Kaposvár
Mesevár Óvoda, Balatonföldvár
Festetics Karolina Kp-i Óvoda Damjanich utcai tagóvodája, Kaposvár
Tar Csatár Kp-i Óvoda Szentjakabi tagóvodája, Kaposvár
Balatonendrédi Kerekerdő Óvoda
Rét utcai központi óvoda tagóvodája, Kaposvár
Festetics Pál Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Böhönye
Tabi GAMESZ - Általános Iskola
Mesztegnyői Általános Iskola
Széchenyi István Általános Iskola, Siófok
Széchenyi István Vendéglátó és Kereskedelmi Szakközép Iskola, Kaposvár
Vágner Ferencné, Kaposvár

A megyei katasztrófavédelmi igazgató elmondta: munkatársaik felkeresik a nyílászárók gyártásával foglalkozó cégeket is, azzal a kéréssel, hogy az ügyfeleiket tájékoztassák a tökéletes szigeteléssel járó veszélyről is, és hogy építsenek légbeeresztő nyílásokat az ablakokba. Sok esetben ugyanis a „túl jó” hőszigetelés okozza a bajt. A jövőben pedig a kéményseprők nemcsak a kéményeket, hanem a szobák légellátását is vizsgálják majd.

Az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság a kampány keretében egy rövidfilmet is készített a mérgezések elkerüléséért:

Az idei fűtési szezonban egyébként péntekig tíz esetben kellett beavatkozniuk a megyei katasztrófavédőknek szén-monoxid-mérgezés miatt, ezek következtében tízen szenvedtek enyhébb mérgezést. Kaposváron pedig egy ember meg is halt, vélhetően a gáz belélegzésének következtében.

Így kerülhetjük el a bajt:

- A lakás fűtött helyiségein belüli ajtókat ne csukják be teljesen, maradjon mindig rés az ajtó és a tokozat között.
- Amennyiben a gáz fűtőberendezés, vagy gázbojler a lakótéren belül van, egy külső ablak (lehetőleg bukó ablak konyhában, vagy WC-ben) mindig legyen pici (1 cm felül) résnyire nyitva.
- Az esti bezárkózás után már ne használják konyhai szagelszívót, főzés esetén inkább szellőztessenek.
- Éjszakára a lakáshőmérséklet szabályozó termosztátot állítsák vissza 2 ºC-al, így kevesebbet működik a gáz fűtőberendezés.
- Otthon tartózkodás esetén időközönként a gáz tüzelőberendezés körül kézzel győződjenek meg, hogy nem éreznek-e forró, párás levegőkiáramlást a berendezésből, amelyet a kezük nem bír el. Ha igen, akkor nyissanak külső ajtót, vagy ablakot és utána is vizsgálják meg ugyanezt. Ha a forró levegőkiáramlás megszűnik, akkor légzárás miatti visszaáramlás volt, feltétlenül szakembert kell hívni a készülékhez.
- Komoly havazás esetén időnként, kívülről történő szemrevételezéssel ellenőrizzék, hogy a kémény tetején lévő esővédő tárcsa magasságát nem érte-e el a hó magassága, mert az elzáródást okozhat.

Ezeket olvasta már?