2013. 03. 21., csütörtök, 14:49
A jogalkotás kerül terítékre a XXI. Kaposvári Jogi Beszélgetéseken. A szakmai konferencián jogászok, bírók, ügyvédek, egyetemi tanárok tanácskoznak a törvénykezésről. Az előadások pénteken is folytatódnak a Városháza dísztermében.
A disputát megelőző sajtótájékoztatón Dr. Kéki Zoltán, Kaposvár főjegyzője örömmel konstatálta, hogy a Jogi Beszélgetések egy olyan szakmai programmá nőtte ki magát, ahová évről évre szívesen jönnek vissza a szakemberek.
A rendezvény társrendezőjeként Dr. Vörös Tamás, megyei főjegyző a témával kapcsolatban annak a véleményének adott hangot, miszerint azért is fontos a jogalkotás és jogalkalmazás témakörét megvitatni, mert a jogalkalmazok számtalan jogalkotási problémával találják szembe magukat.
A konferencián előadóként részt vevő Horváth Jenő, a Magyar Ügyvédi Kamara örökös tiszteletbeli elnöke elöljáróban kiemelte: azért szereti a már hagyományos kaposvári tanácskozást, mert itt őszinte, építő szándékú véleményt mondhatnak egymásnak a jogi és közigazgatási szakértők. Dr. Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke arról beszélt, miért fontos az információs jogokról szóló törvény, a Legfelsőbb Bíróság egykori elnöke, Solt Pál pedig a bírói jogalkotásról tartott előadást.
Pénteken többek között olyan prominens szakemberek tartanak előadást, mint Dr. Darák Péter, a Kúria elnöke, Dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, valamint Dr. Stumpf István, alkotmánybíró.