2013. 02. 26., kedd, 10:25
Újra a somogyi megyeszékhelyre látogat az Exit Cirkusz, hogy 2013. évi új műsorukkal feledtessék minden gondját! Szeretettel várják önöket a ”Shanghai Express ”című előadásra, ahol hazánkban most először szerepel a Kínai Állami Cirkusz társulata!
Ebben az évben a cirkuszművészet őshazájába, Kínába enged bepillantást a műsor. A távol-keleti országban a látványos, akrobatikus produkciókat bemutató színházak, már időszámításunk előtt 2000 évvel nagyon kedvelt szórakozási formák voltak. Ezek hangulatát idézik meg a magyar – kínai koprodukcióban, melyben a külföldi vendégművészek mellett az Exit Cirkusz fesztivál díjas művészeit is láthatja a közönség.
A programban látványos, játékosan előadott, egyedülálló produkciókat láthatnak. A kínai cirkuszművészet legjellegzetesebb produkciói vonulnak fel a színpadon: egyensúlyozás a porcelán vázákkal, különleges kalapzsonglőrök, ugráló kötél produkció, kéz a kézben erőegyensúlyozó művészek, dinamikus talaj akrobatikát bemutató művészek, akik több különböző méretű karikán keresztül szaltóznak. Természetesen megjelenik a színpadon a tradicionális ” kínai oroszlán” is. Az előadáson továbbá légtornászok és labdazsonglőrök szórakoztatják a nagyérdeműt, de különleges állat produkciók is lesznek: csivavák, makákó és rézuszmajmok, indiai futókacsák és amerikai törpe malacok lépnek a porondra.
Kaposváron a városi sportcsarnok mellett, március 14-17-ig látható a társulat.