2013. 01. 15., kedd, 14:00
Csütörtökön rendkívüli ülésen dönt Kaposvár közgyűlése a Kométa megmentéséről. Szita Károly polgármester egy hete jelentette be, hogy a város a húsipari cégben 2 milliárd forint értékben tulajdonrészt vásárol, 900 ember munkahelyet mentve így meg.
- Nem ajándék a két milliárd forint, amit a Kométának biztosítunk, hanem befektetés a város stratégiai ágazatába, az élelmiszeriparba - mondta el lapunknak Szita Károly. Kaposvár tulajdonrészt vásárol a cégben, a befektetett pénzre pedig hozamgaranciát kér, valamint a tőke ütemezett megtérülését.
A város kikötötte azt is, hogy a jelenlegi tulajdonos is emeljen tőkét legalább egy milliárd forint értékben és a cég beszállítói - követelésük egy részével - szintén tegyék ezt és legyenek tulajdonosok. A város tulajdonosként természetesen beleszólást és döntési jogosultságot is kér a vállalat irányításában, tulajdoni arányától függetlenül.
- Befektetésünk hosszú távon stabilitást és eredményes gazdálkodást is kell, hogy eredményezzen a húsüzemnél, biztosítva többek között 900 család megélhetését is, mert számomra a legfontosabb az, hogy az emberek ne segélyből éljenek, amikor munkából is élhetnek - hangsúlyozta a Szita Károly.