2012. 12. 20., csütörtök, 06:25
Nem ártana, ha nekünk is lenne egy olyan rajzunk, amelyen életünk útja kis kövekből van kirakva, és ha valami jót cselekszünk, akkor kiszínezhetünk rajta egyet, és közelebb jutunk az üdvösséghez.
A kaposfüredi gyerekeknek most karácsony előtt Betlehembe vezet a rajzolt út, és egy-egy imádságért, jócselekedetért máris kiszínezhetnek egy-egy kockakövet. A kaposfüredi egyházközség karácsonyi készülődéséről és az ünnep üzenetéről beszélgettem Fábry Kornél plébánossal.
- Négy éve fogja össze a kaposfüredieket, ezalatt egy lelki és egy fizikai közösség is létrejött a településen. Karácsonykor azonban olyanok is jönnek templomba, akik máskor nem. Hogyan lehet őket megszólítani?
- Azokat, akik csak a karácsonyi misére jönnek el, leginkább úgy, hogy szeretettel fogadjuk őket. Nem jó abba a hibába esni, hogy ha most az egyszer itt vannak, akkor jól leszidjuk őket, hogy hol vannak máskor. Én inkább örülök nekik, és úgy tekintek rájuk, mint akik a lelki élet útján ott tartanak, hogy évente egyszer van igényük eljönni az éjféli misére. Innen kell őket ezen az úton picivel tovább segíteni, például őket is meghívjuk az mise után, a templomkertbe, egy forralt borra. Ott van lehetőség a személyes beszélgetésre, ismerkedésre, de az is lehet, hogy találkoznak olyan ismerősökkel, akikkel amúgy máshol szoktak. Ha pedig itt a templomban is találkoznak, azt gondolhatják: ha a barátom itt van, akkor én is eljövök legközelebb is. Mi nyitott szívvel várunk mindenkit.
- Hogyan készülnek a karácsonyra?
- Hétről-hétre összejön egy kis csapat, akik hol mézeskalácsot díszítenek, hol varrnak, tehát különböző ajándéktárgyakat készítenek. A főutcai petákvásáron ezeket megpróbáljuk eladni. A bevételből a szegényebb családoknak élelmiszercsomagot készítünk karácsonyra, így igyekszünk szebbé tenni az ünnepüket. Az ének-zenekar készül két koncertre, először december 23-án, az esti 18 órai mise után, majd 24-én, az éjféli mise előtt egy órával lépnek fel. Amíg gyülekeznek az emberek, addig is szép, karácsnyi dalokkal fogadjuk őket. Advent elején a gyerekeknek adtunk egy kis rajzot, amelyen a Betlehembe vezető úton színezhetik ki a kockákat. Hogyha valami jót tettek, például imádkoztak valakiért, kiszínezhetnek egy kockát, így szép, színes út vezeti őket majd a jászolhoz. Roráték vannak kedden reggel 6-kor, azon is több mint ötvenen vagyunk. Nagyon jó, hogy szentmisével kezdjük a napot, hiszen ennek a bensőséges hangulata, a liturgia szépsége elkísér egész napunkon a szívünkbe fogadott Jézussal együtt. Hajnalban a talpunk alatt ropog a hó, még minden sötétben van, a csillagok látszanak, de mire véget ér a mise, addigra kezd derengeni. Egészen másképp indul így a nap.
- Lehet azt mondani, hogy mindig jönnek új emberek? Kiket lehet leginkább megszólítani?
- Nagyon sokan most találnak rá az egyházra. Köszönhető ez az Alpha-kurzusoknak is. Van, aki életgyónást végez, vagy több tíz év után ismét eljön gyónni. Sokan felfedezik, milyen jó újra közösséghez tartozni. Karácsony kapcsán is sokakat meg lehet szólítani például a gyerekeken keresztül, hiszen az ő örömük átragad másra is. Ők türelmetlenül várják a karácsonyt, számukra az mindig izgalmas, titokzatos. Az idősek pedig a gyerekek örömét látva élik át ugyanezt. Sajnos van, akinek karácsony nehéz napokat hoz. Azoknak, akik egyedül maradtak. Őket is igyekszünk közösségbe hívni a magány helyett. Ezért hívtuk az időseket Szent Erzsébet ünnepe kapcsán teadélutánra, de volt faluközösségi nap a sportcsarnokban, adventi gyertyagyújtás a szökőkútnál óvodásokkal, iskolásokkal, szülőkkel. Öröm volt látni, hogy a szakadó eső és hó ellenére is sokan eljöttek. Volt és lesz is több szép adventi koncert a templomban, tehát ily módon is igyekszünk mindenkit megajándékozni, ünnepre hangolni.
Ma már nem kell fenyőünnepélyt tartani, vagy Isten imádása helyett a karácsonyfát bálványozni. Karácsonynak üzenete van minden ember felé.
- Ön is úgy látja, hogy ilyenkor adakozóbbak az emberek?
- Igen. Nyilván ilyenkor van rá nagyobb szükség is. Akik kevésbé tehetősek, azok is szeretnék méltóképpen megünnepelni a karácsonyt. Ebben próbálunk mi is egy pici támogatást adni. Nem tudunk sokat segíteni, de az önkéntesek szeretettel és jó szívvel készítik az ajándék tárgyakat, van aki pénzadományt ad, vagy élelmiszert, és abból a szeretet szolgálatunk nagyjából húsz családot tud most segíteni karácsony előtt. Ez mindenkinek öröm, annak is, aki segít, és annak is, akinek segítenek. Jót tenni jó.
- A karácsony eredetileg keresztény ünnep, de ma már mások is ünneplik. Megvan-e még az eredeti üzenete?
- Emlékszem, jó tíz évvel ezelőtti elkeserítő élményemre az egyik főiskolán. Az igazgató a karácsonyi koncert előtt mondott ünnepi beszédet. Beszélt a fenyőfáról, meg a karácsonyfáról, meg a díszítésről, hosszan, hosszan…, de szó sem esett arról, hogy kit is ünneplünk ilyenkor. De hála Istennek, a zenedarabok előhozták, hogy mégiscsak Jézust, az emberré lett Istent ünnepeljük. Ugyanakkor nemrég itt Füreden ért a kellemes meglepetés: a Kiskarácsony, nagykarácsony kezdetű dalnak tanultam meg az ovisoktól egy Jézusról szóló versszakát, amit nekünk annak idején valamiért nem tanítottak az iskolában. Most nagyon örültem. Ma már az állami iskolákban is egyre inkább Jézus születéséről szól a karácsonyi műsor. Ma már nem kell fenyőünnepélyt tartani, vagy Isten imádása helyett a karácsonyfát bálványozni. Karácsonynak üzenete van minden ember felé. Nem hiába hívják a szeretet ünnepének is. Sokáig tiltakoztam ez ellen: Nem, ez Jézus születésnapja!, de aztán rájöttem, hogy végül is igaz. Isten a Szeretet – ahogy János evangéliumában olvashatjuk -, Jézus a megtestesült Isten, vagyis Jézus a Szeretet, Jézus születésének ünnepe a Szeretet ünnepe, s legyen is az minden ember otthonában.