bűnmegelőzés Iskolások is vigyáznak az értékeinkre

2012. 12. 07., péntek, 11:04

Bűnmegelőzési programot indít a megyei rendőr-főkapitányság a nagy forgalmú bevásárlóközpontokban advent időszakában. A rendőrséggel együttműködve az Eötvös szakközépiskola diákjai figyelmeztetik a vásárlókat, hogy vigyázzanak értékeikre.

bűnmegelőzés

A szombaton kezdődő program keretében december 22-ig minden hétvégén 10 és 14 óra között járják a Plázát, a Tescot és a Corsot az Eötvös szakközépiskola rendészeti fakultációs diákjai. Figyelmeztetik a nézelődőket, vásárlókat, ha nyitva felejtették a táskájukat, felhívják figyelmüket a zseblopások megelőzésére, valamint bűnmegelőzési szórólapokat is osztogatnak. Mindhárom helyszínen rendőrök is szolgálatot teljesítenek, ha a tanulók bűncselekményt, vagy arra utaló jelet tapasztalnak, nem intézkedhetnek önállóan, a rendőröknek kell szólniuk. A Plázában lehetőség van baleset-megelőzési tesztlapok kitöltésére is, a jól teljesítők pedig apró ajándékokat kapnak.

Méhes Dórától, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől a péntek délelőtti programnyitón megtudtuk: a negyedik éve sorra kerülő program eredményes, az említett helyeken kevesebb az alkalmi lopás, és a tapasztalatok szerint az emberek örömmel fogadják az ellenőrzéseket.

Ezeket olvasta már?