2012. 12. 01., szombat, 11:36
239 millió forintból újult meg a Rippl-Rónai villa és környezete, a 85 százalékban uniós támogatással megvalósult projektnek köszönhetően méltóképp fogadhatják a látogatókat a Róma-hegyen. A projektzáró rendezvényt szombaton a Városházán tartották.
A megyei és a kaposvári önkormányzat közösen pályázott a fejlesztésre, a felújítás tavaly kezdődött. A fejlesztések során a villa és a műterem, valamint az egy holdnyi zárt park is megújult. Új, akadálymentes, föld alá süllyesztett látogatóközpont is épült fogadótérrel, pénztárral, emléktárgybolttal, ruhatárral. Megújult a villa és a műteremház homlokzata is. A kiállítótér alkalmas irodalmi és zenei estekre, tanácskozásokra. Megszépültek a sétányok és a kapuk, illetve rendbe tették a Méhesházat is.
A projektzáró tájékoztatón Tóth István, Kaposvár alpolgármestere elmondta: az októberi átadáson rengetegen vettek részt, ez is példázza, hogy milyen fontos a beruházás a város számára. – Éppen ezért nem tehetünk mást, mint hogy méltó módon gondoskodunk a környezetről, ahol a festőművész alkotott – tette hozzá.
Jakó Gergely, a megyei önkormányzat alelnöke úgy fogalmazott: a villa a felújításnak köszönhetően már méltóképp fogadhatja a Kaposvárra érkező turistákat.