2012. 11. 03., szombat, 11:12
Valóban Szita Bence, az öt nappal ezelőtt eltűnt kisfiú holttestét találták meg Kaposváron. A délutáni sajtótájékoztatón Piros Attila megyei rendőr-főkapitány elmondta: a gyermekkel brutálisan végeztek. Egy nőt és két hajléktalant gyanúsítanak.
Piros Attila, Somogy megyei rendőr-főkapitány a délutáni, rendkívüli sajtótájékoztatón elmondta: a kisfiút brutálisan meggyilkolták, még az eltűnése napján.
A főkapitány az előzményekről is tájékoztatott. A bejelentés után megkezdődött a nyomozás, Bence családi és baráti körének feltérképezése. Tudták, hogy a gyermek jó környezetben élt. Nézték a fiú mobiljának cellainformációit, a számítógépén lévő adatokat, ami támpontot adhat. Kezdetben semmi jelre nem akadtak, az az információ pedig - számos mással együtt - nem volt igaz, hogy az eltűnést bejelentő személynek - a nevelőanyának - eltulajdonították az autóját.
A nyomozás 48. órájában aztán bizonyossá vált, hogy a gyermek holttestét kell keresni. Elsőként a Sántos-Szentbalázs környéki erdőt vizsgálták át, ahol meglelték a gyilkosság elkövetésének helyszínét, valamint az előre megásott sírt, illetve vér-és szövetmaradványokat is, holttestet azonban nem. A második vizsgált helyszín a Kaposvári Egyetem mögötti erdős terület volt, ahol meg is találták a holttestet, továbbá a gyilkossághoz használt kést, valamint az ásót is.
A bűncselekménnyel egy nőt és két kaposvári hajléktalant gyanúsítanak, akik részleges beismerő vallomást tettek. A feltételezett gyilkosok Bence környezetéből valók, P. Erika 47 éves kaposvári lakos, B. József 57 éves és K. József 41 éves hajléktalanok. Kezdeményezik előzetes letartóztatásukat, emberölés bűntett minősített esete miatt. Az indítékukról van feltételezés, erről azonban a főkapitány nem beszélt részletesebben. A feltételezett tettesekhez elmeszakértőt is kirendelnek, az elkövetői kör a jelenlegi információk alapján várhatóan nem bővül - mondta Piros Attila.
A rendőr-főkapitány hangsúlyozta: az eset nem rendítheti meg Kaposvár közbiztonságát, mivel családi tragédiáról van szó.
Piros Attila a nyomozás érdekeire való tekintettel a sajtótájékoztatón kérdésekre nem válaszolt, mint fogalmazott, a nyomozás lezárása után ismertetik a további részleteket.