2012. 08. 23., csütörtök, 16:22
Mintegy 632 millió forinttal támogatja az iskolakezdést Kaposvár önkormányzata – fogalmazott sajtótájékoztatóján Szita Károly polgármester. Étkezési támogatásra több mint 450 milliót fordítanak, de ingyen tankönyv és ösztöndíj is rendelkezésre áll.
Szeptember 3-án összesen 15.398-an kezdik meg, vagy épp folytatják általános, illetve középiskolai tanulmányaikat, illetve mennek óvodába a somogyi megyeszékhelyen. A polgármester úgy fogalmazott: anyagi helyzete miatt senkit nem érhet hátrány Kaposváron, illetve nem fordulhat elő, hogy valaki az egyetemet, vagy a főiskolát pénz híján ne kezdhesse el. Az önkormányzat összesen 632 millió forinttal támogatja az iskolakezdést. A legnagyobb tétel – 457 millió forint – az étkezési támogatás, mely 100, 50, illetve 30 százalékos lehet, a család anyagi helyzetétől függően. 5200 diák kap 63 millió forint értékben tartós könyvet, 700 kiselsős pedig felszerelt tolltartót.
Idén is folytatódik az úszásoktatási program, melynek keretében a másodikos diákok térítésmentesen tanulhatnak meg úszni, ennek költsége 10 millió forint. Az alsósok emellett ingyen tanulhatnak meg korcsolyázni is.
Az önkormányzat többféle ösztöndíjrendszert is működtet: a jól teljesítő, hátrányos helyzetű roma tanulók számára 2 millió forintot különített el, valamint csatlakozott a Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíjhoz is, ennek keretében összesen 17 millió forintot oszt szét. A Kaposvár számít rád ösztöndíjprogram is folytatódik: azok a fiatalok, akik a diploma megszerzése után a városban helyezkednének el, havi 25 ezer forintra számíthatnak. Az önkormányzat az említetteken kívül 50 egyetemi kollégiumi férőhelyet tart fenn Pécsen, azok a hallgatók pedig, akik albérletben laknak, havi 6 ezer forintos támogatásra pályázhattak.
Szita Károly zárásképp elmondta: a kaposvári diákok mintegy 30 százaléka vehet igénybe valamilyen önkormányzati támogatást.
A 2012/13-as tanév menetrendje: |
2012. szeptember 3.: az új tanév első tanítási napja 2012. október 29-től november 4-ig: őszi szünet (utolsó tanítási nap: október 27.; első tanítási nap: november 5.) 2012. december 10-ig: jelentkezés a középiskolai központi írásbeli felvételire 2012. december 27-től 2013. január 2-ig: téli szünet (utolsó tanítási nap: december 21.; első tanítási nap: január 3.) 2013. január 11.: első félév vége 2013. január 18.: központi középiskolai írásbeli felvételik 2013. február 15.: jelentkezés a középiskolákba és a felsőoktatásba, valamint az érettségire 2013. március 28-tól április 2-ig: tavaszi szünet (utolsó tanítási nap: március 27.; első tanítási nap: április 3.) 2013. május 2.: végzős osztályok utolsó tanítási napja 2013. május 6-tól május 27-ig: írásbeli érettségi vizsgák 2013. június 14.: a tanév utolsó tanítási napja |