2012. 07. 18., szerda, 12:36
Az idei év első hat hónapjában 14 százalékkal több, összesen 1349 eseményhez riasztották a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szakembereit, mint 2011 júniusának végéig – hangzott el a szervezet első félévét értékelő sajtótájékoztatón.
Horváth Jenő igazgató elmondta: 847 tűzeset történt, ennek nagy része avartűz volt, műszaki mentés miatt 317-szer, téves jelzés miatt 106-szor kellett vonulniuk és 19 vaklárma is borzolta a kedélyeket. A legjelentősebb esemény a vótapusztai idősek otthona leégése volt. Horváth Jenő kiemelte: zökkenőmentesen lezajlott a szervezeti átalakulás is, melynek keretében az önkormányzati tűzoltóságok állami irányítás alá kerültek, ez mintegy 300 embert érintett Somogyban.
Az igazgató beszélt még a Hunor Mentőcsoport megalakulásáról is, melyben három somogyi tűzoltó is tevékenykedik, feladatuk a kutatás, a mentés és kárelhárítás műszaki baleseteknél. Tavaly megalakult a Somogy Mentőcsoport is, mely főleg tűzoltásra, alpintechnikai tevékenységre és keresésre szakosodott, elsősorban a KÖTÉL mentőcsoport önkéntesei a tagjai.
Az igazgatóság az első fél évben ellenőrizte a szórakozóhelyeket, a polgári célú reptereket és a tűzvédelmi berendezéseket is, ezeknél mintegy 200 alkalommal kellett intézkedniük.