2012. 07. 03., kedd, 13:47
2001 óta folyamatosan nő a motorkerékpárosok részvételével bekövetkezett balesetek száma. A megyei rendőr-főkapitányság éppen ezért július 2. és 8., valamint augusztus 6. és 12. között kiemelten ellenőrzi a motor- és segédmotor-kerékpárosokat.
Míg 2001-ben a motorkerékpárosok részvételével 974 közúti közlekedési baleset történt, addig 2011-ben 1402 ilyen esetet regisztráltak. Motorkerékpáros 2001-ben 495, 2011-ben pedig már 663 alkalommal okozott személyi sérüléses közúti közlekedési balesetet. Jó hír ugyanakkor, hogy 2001 és 2011 között a motoros áldozatok (járművezetők és utasok egyaránt) száma 62-ről 59-re csökkent. A csökkenés ugyanakkor jelentősen alatta marad annak a 40 százalékos értéknek, mely az elmúlt évtizedben a közúti balesetben meghalt összes személy számát jellemzi.
A megyei rendőr-főkapitányság lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint az ellenőrzések elsősorban nem a büntetésre, hanem a balesetek megelőzésére irányulnak. A kirívó, durva közlekedési szabályszegések elkövetőivel szemben ugyanakkor elkerülhetetlen a szankciók alkalmazása. Az országos akció részeként a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság július 2. és 8., valamint augusztus 6. és 12. között célirányos közúti ellenőrzéseket tart Somogyban.
Az ellenőrzések során főleg a motorkerékpárosokkal, segédmotoros kerékpárosokkal kapcsolatos közúti közlekedési szabályoknak próbálnak érvényt szerezni, de nem hagyják figyelmen kívül a más közlekedők által elkövetett szabályszegéseket sem. Ellenőrzik a jogosítvány meglétét, a bukósisak használatát, a megengedett sebességhatár betartását, a motor műszaki állapotát és a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását. Természetesen szankcionálják az ittas, illetve bódult állapotban történő vezetést is.