2012. 06. 22., péntek, 17:04
Elsősorban Somogy megyei, valamint néhány fővárosi vállalkozó és intézmény támogatásának köszönhetően új konyhájukat avathatták fel péntek délután a 24 férőhelyes toponári Befogadó Otthon munkatársai és nevelt gyermekei, fiataljai.
Boldogan terít a kisóvodás szalvétával, pohárral, és büszke a feladatára. Ekkor jobban esik az étel, még akkor is, ha különbözik az otthoni ízektől. A felnőtt is örül, ha az evés szép környezetben valósul meg, hiszen a finom étel és az ízléses környezet támogatják egymást, így lesz öröm az evés. Nevelő célzattal is lehet és kell a környezetet megújítani, erre került sor pénteken Toponáron, a Befogadó Otthonban.
A szakellátásba került gyermekek önálló családi életre felkészítésének egyik leglényegesebb színtere ugyanis a konyha, ezért a Somogy Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság támogatók segítségével teremtette meg a konyha újbóli működtetésének feltételeit. A vállalkozók összefogásának köszönhetően júliustól már helyben gondoskodhatnak a napi ötszöri étkezés biztosításáról, csakúgy, mint a Marcali székhelyű intézmény más gyermek- és lakásotthonaiban. A gyermekek, életkoruknak megfelelően ezután itt is részt vállalhatnak a gazdálkodás megtervezésétől a bevásárláson, az alapanyag előkészítésén, a sütés-főzésen keresztül a tálalásig és a konyha rendbe tételéig. A több mint harminc támogató segítségét Gelencsér Attiláné, a Somogy Megyeri Intézményfenntartó Központ főosztályvezetője is méltatta a Befogadó Otthonban rendezett ünnepségen, amelyen alkalmi fotótárlattal és gyermekműsorral köszöntötték a résztvevőket.
Összességében több mint 1,3 millió forint értékű beruházás valósult meg, amelyhez a nagybajomi Kékmadár gyermekotthon, a kaposvári Zita Speciális gyermekotthon szakipari képzettségű munkatársai is jelentős segítséget nyújtottak. Kiemelkedő és hiánypótló segítségről gondoskodott a Kaposvári Építőipari, Faipari Szakképző Iskola és Kollégium, amelynek szakoktatói és tanulói közel 300.000 forint értékű szakipari munkát – burkolást, falazatjavítást, csempézést – végeztek el.
Köszönet a támogatóknak! |
A beruházás keiemelkedő támogatói a somogyvári Fonte Viva Termelő és Kereskedelmi Kft., a budapesti International Youth Football Festival és a Jogo Bonito Európa Kft., a kaposvári Kapos Atlas Kft.,a kaposvári Kapos-Épker 2003.Kft., a kaposvári Marázplast Háztartási Cikk Nagykereskedelmi Kft., a Provident Pénzügyi Zrt., a Raab Karcher kaposvári építőanyag kereskedése, a kaposvári Roberto Csempe Diszkontáruház, a Sonepar Magyarország kaposvári kereskedelmi telephelye, a Szatmári Épületgépészeti és Fürdőszoba Szaküzletek kaposvári Dombóvári úti szaküzlete, valamint a kaposvári Varga És Varga Kft. Jelentős segítséget nyújtottak a beruházás további támogatói is: a Bakony Bútorház és Konyhastúdió kaposvári szaküzlete, a nagybajomi Csecsemőotthonért Alapítvány, a Euronics kaposvári üzlete, a szentendrei Flogiston Kft., a veszprémi Jótündér Alapítvány, a nagyszakácsi Kapaszkodó Alapítvány, a kaposvári Kaposfesték Kft., a kaposvári Lagúna fürdőszoba szaküzlet, a kaposvári Új Ház Centrum, Várhelyi Nándor közúti áruszállító, a kaposvári Vörös és Habl Holz Kereskedelmi Kft. é s a kaposvári Will-Gas Bt. |