szorgosak Kaposvári diákok az országos élmezőnyben

2012. 06. 21., csütörtök, 13:24

Zsúfolásig megtelt a Szivárvány Kultúrpalota csütörtök délelőtt, amikor az országos tanulmányi és szakmai versenyeken kiemelkedő teljesítményt elért tanulókat és felkészítő tanáraikat köszöntötték.

diákok

– Immár második alkalommal vagyunk itt, hogy kezet szoríthassunk veletek. Ez a teljesítmény, amit elértetek, nem csupán a kaposváriaknak, hanem az országban mindenhol, mindenkinek példaértékű – kezdte köszöntőjét Szita Károly polgármester. – Ezért az eredményért sokszor le kellett mondanotok a játékról, a szórakozásról, de ennek a babérjait is ti aratjátok le. Nem öncélú ez a plusz tanulás, segíti a pályaválasztást.

Csaknem 100 diák és tanár kapott emlékplakettet illetve könyvjutalmat. Rájuk büszkék a kaposváriak. – Nemcsak a diákok, a pedagógusok munkáját is köszönjük, hiszen hiába a tehetség, ha nincs, aki felfedezze, nincs, aki fejlessze – tette hozzá a polgármester. Az ünnepségen Arany Katedra emlékplakettel jutalmazták Kulcsárné Galetics Ibolyát, a II. Rákóczi Ferenc Tagiskola igazgatóját.

A kaposvári diákok többek között történelem, kémia, matematika, környezetismeret, angol és német nyelvi, valamint országos szakmai versenyeken értek el első helyezéseket. Az általános iskolák közül a Kisfaludy, a Honvéd és Zrínyi tagiskola, a középiskolák közül pedig a Táncsics gimnázium, a mezőgazdasági és a közgazdasági szakközépiskola diákjai érték el a legjobb eredményeket. 

Ezeket olvasta már?