2012. 06. 20., szerda, 17:07
Nyílt napra hívta a kaposváriakat a Kaposi Mór Oktató Kórház szerda délután. Az érdeklődők megismerhették a 13 milliárd forintos beruházás történetét, a végeredményt pedig saját szemükkel is láthatták – ezúttal nem betegként.
A megjelenteket dr. Moizs Mariann, az intézmény stratégiai igazgatója tájékoztatta a gigaprojekt részleteiről. Felidézte, a kórház életében még 2004-ben kezdődött új fejezet, amikor prof. dr. Repa Imre főigazgató vezetésével „mertek nagyot álmodni” és belevágtak a 13 milliárd forint összértékű beruházás előkészületeibe. Az uniós pályázat 2007-ben jelent meg, a támogatási szerződést 2009 nyarán kötötték meg, tavaly januárban pedig földbe került az alapkő is. Azóta eltelt másfél év, a kórház-átalakítás pedig immár abba a fázisába ért, hogy a városlakóknak is bemutathatták.
Moizs Mariann kitért rá: még messze nem tökéletes minden, nincsen elég vécépapír, tanulni kell a klímaberendezés és a liftek kezelését, továbbá kevés a tájékoztatótábla is. Ennek kapcsán arra biztatta a megjelenteket, tegyenek javaslatot, hogy milyen hiányosságokat kellene még pótolniuk. - Köszönjük a kivitelezők, a dolgozók munkáját, a betegeknek pedig a türelmet, megértést. A teljes programot úgy vittük végig, hogy közben egyetlen napig sem szünetelt az ellátás – hangsúlyozta. A stratégiai igazgató hozzátette: noha a kivitelező konzorcium egyik tagja csődbe ment, a munkát becsülettel elvégezték, azt „nem sok cég tudta volna ilyen profin teljesíteni”.
A szóbeli ismertetést követően zenés-képes összeállításban foglalták össze az elmúlt időszak történetét, felidézve a heliporttal felszerelt sürgősségi központ, a D-épület és az Északi tömb elkészültét, valamint a szívkatéterező labort, ami augusztustól fogadhatja a betegeket.
Az érdeklődők kérdezhettek is, egy hölgy például arra volt kíváncsi, mennyire fenyeget az elvándorlás a 21. századi épületből? Kérdésére dr. Oláh Tibor orvos-igazgató válaszolt. Mint mondta, viszonylag jól állnak a létszámot tekintve, noha nővérből hiányzik mintegy száz. Igaz – tette hozzá – számukra is csak ugyanannyi bért tudnak adni, mint a romos kórházban dolgozóknak.
A megjelenteknek ezt követően dr. Varga Csaba orvos-igazgatóhelyettes vezetésével bemutatták az elkészült fejlesztéseket, az osztályoktól kezdve a kápolnán át egészen a szívkatéterező laborig.
A Kaposvár Most a megnyitón készített felvételeket: