2012. 06. 14., csütörtök, 15:37
Meglepő viharok nélkül zajlott le csütörtökön a nyári szünet előtti utolsó városi testületi ülés. Bár tárgyaltak izgalmas kérdéseket – ilyen volt például a toldis gimnazisták helyzete –, összességében egyetértettek az előterjesztésekkel a képviselők.
A következő tanév előkészítésével indította a napot a közgyűlés. Ilyenkor már tudni lehet a beiratkozott és más intézménybe átiratkozott gyereklétszámot, az augusztusi mozgás már nem jelentős. Az előterjesztés többek között tartalmazta azt is, hogy a Toldi és a Munkácsy gimnázium szülői választmánya azzal kereste meg a közgyűlést, hogy a két gimnázium fizikailag is tartozzon egybe. A képviselők megtárgyalták és megszavazták az előterjesztést, így a Toldi gimnázium 7 osztálya a következő tanévben a Munkácsy Gimnázium épületébe fog járni.
A Kaposvári Tömegközlekedési Zrt. nyári menetrend bevezetését kezdeményezte azzal az indoklással, hogy nyáron 30 százalékos utasszám csökkenés figyelhető meg. A nyári járatszám csökkenés mindössze 20 százalékos lesz, és nem érintheti a reggeli és a délutáni csúcsforgalmat. Az előterjesztéshez hozzászólva Dér Tamás köszönetét fejezte ki amiatt, hogy a szolgáltató a kérésének megfelelően 2 járatot állított be, amellyel a kaposváriak könnyebben megközelíthetik a Virágfürdőt.
Szita Károly polgármester zárszavában elmondta, hogy idén 167 millió forintos támogatást ad az önkormányzat a tömegközlekedésnek. Az új menetrend bevezetésével pedig a veszteség 17 millió forinttal csökken.
- 2012 januárjában az idei költségvetésről tárgyalva megfogalmaztuk, hogy új hitelt nem veszünk fel, a folyószámla-hitelünk pedig december 31-vel nulla lesz. Mindezt úgy tesszük, hogy sebességet váltunk: több beruházási programot is indítunk, amelyekkel a kaposváriak kéréseit teljesítjük – mondta Szita Károly polgármester az idei költségvetési rendelet módosítása kapcsán. A tervek között szerepel többek között egy csapadékvíz elvezetési beruházás, új autóbusz öblök megépítése Toponáron, dinamikus utastájékoztató rendszer bevezetése, valamint 80 km hosszú kerékpárút megépítése is. Az előterjesztést 13 igen, 1 nem és 2 tartózkodás mellett fogadta el a közgyűlés.
Személyi kérdésekben is döntés született: az Eötvös Loránd Szakközépiskola igazgatója továbbra is Horváth Miklós lesz, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola vezetője pedig Dér Tamás.