2012. 06. 03., vasárnap, 07:54
Június első vasárnapján a pedagógusokat köszöntjük. 1951 óta jár a társadalmi elismerés a szakembereknek. A hatvan év alatt sok minden változott: ma már kevés gyerek visz virágot az őt tanító tanároknak. Pedig járna a köszönet.
A kaposváriak nevében Szita Károly polgármester levélben köszöntötte a város pedagógusait. Az intézményekhez eljuttatott írásban úgy fogalmazott: végtelen türelemre és elhivatottságra van szükség ahhoz, hogy az okítás mellett neveljék is az ifjúságot.
A nevelés és az oktatási rendszer sikerének záloga a pedagógus - ezt az újonnan kinevezett miniszter mondta egy fővárosi ünnepségen. Balog Zoltán úgy fogalmazott: minden más tényezőnél nagyságrendekkel fontosabb, hogy tisztességes, felkészült, rátermett, igazi pedagógusok neveljék gyermekeinket.
A tárcavezető azt is mondta, hogy sürgős megoldásra vár a pedagógusok anyagi és társadalmi megbecsültségének a hiánya. Több pedagógus-szakszervezet is jelezte, hogy erre a napra tüntetést szerveznek a szaktárca budapesti épülete elé, mert a munkaterhek növekedésétől, jelentős elbocsátásoktól tartanak és 20 százalékos béremelést követelnek.
A miniszter szerint az új köznevelési törvény és a 2013. szeptemberében életbe lépő pedagógus-életpályamodell is bizonyítja, hogy a pedagógusok helyzetének javítása már nemcsak egységes kormányzati szándék, hanem elsöprő többséggel elfogadott törvény is. Az új pedagógusbérezési rendszer pedig a jelenleginél lényegesen jobb anyagi körülményeket vetít előre a pedagógusok számára.
Szerkesztőségünk az alábbi verssel mond köszönetet minden kaposvári pedagógusnak.
Kosztolányi Dezső: Tanár az én apám |
Tanár az én apám. Ha jár a vidéki Nagy az én családom. Kelettől nyugatig, |