úszás Helytálltak a gyerekek a mélyvízben

2012. 05. 18., péntek, 11:01

A mélyvízben mutatták meg tudásukat pénteken azok a másodikos diákok, akik ebben a tanévben ingyen tanultak úszni a városi program keretei között. A városi fürdő új tanmedencéjében felkészült pedagógusok segítségével tanulták az úszás alapjait.

úszás

Bizonyítványt kaptak a másodikos kisdiákok az év utolsó úszás óráján, igazolva, hogy a 2011/12-es tanévben részt vettek az úszásoktatáson. A 10 millió forintos program sikerességét mi sem bizonyítja jobban, minthogy a következő tanévben a másodikosok ugyanígy járnak majd úszásoktatásra.

– Remélem, hogy megszerettétek a vizet, és a következő tanévben, amikor már harmadikasok lesztek, ugyanígy le fogtok járni majd az uszodába – mondta Szita Károly polgármester a jelenlévő gyerekeknek, akiknek ügyességét a szintfelmérőn az iskolák igazgatói, szülők és pedagógusok is megnézték. Az országosan is úttörő értékű kezdeményezés során az elmúlt tanévben 532 kisdiák tanult meg egy vagy két úszásnemből legalább 50 métert úszni. A tanmedencéből a második félévben a mélyvízbe kerültek, a szülők pedig a tanév folyamán kétszer is megtekinthették, hogyan úszik a gyermekük. 

Szita Károly bejelentette: a programot a következő tanévben is elindítja város, és egészen addig folytatja, amíg minden kaposvári iskolás meg nem tanul úszni.

Ezeket olvasta már?