2012. 05. 07., hétfő, 13:24
Május 7. és 12. között 22 színház illetve társulat 27 előadását láthatták-láthatják kicsik és nagyok Kaposváron. A csecsemőszínháztól a gimnazistáknak szóló, foglalkozással egybekötött előadásokig mindenféle csemegével várják az érdeklődőket.
Példás összefogással valósult meg az idén hatodik alkalommal megrendezett gyermekszínházi biennálé. A szakma és a város egyaránt az esemény mellé állt, így a korábbi évekhez hasonlóan, magas színvonalú, emlékezetes előadásokat láthatnak a kisebb és nagyobb gyerekek. Novák János fesztiváligazgató sajtótájékoztatóján elmondta, hogy jóval kevesebb pénzből gazdálkodtak, mint korábban.
– Bajban ismerszik meg, ki a barát. Mindenki jött a hívó szóra, jóval az ár alatt, mint amennyibe az előadás került volna. Ez is azt mutatja, hogy a biennálénak rangja lett – tette hozzá.
Közel 200 előadásból válogatták ki a darabokat, látható lesz többek között például a Csiky Gergely Színház előadásában a „Pán Péter”, a Ciróka Bábszínháztól az „Okker és türkiz”, a Mesebolt Bábszínháztól a „Hoppláda”, a Kolibri Színháztól a „Szentivánéji álom”, Olaszországból a La Baracca Theater előadásában a „The Boat and the Moon”. Részletes program a www.gyermekszinhaz.hu oldalon található. A díjkiosztót szombaton este 7 órakor tartják.
A város kérése volt, hogy a biennálé az utcán is jelenjen meg. Ehhez idén Pályi János nyújt segítséget, aki a BábSzíntérrel az Európa parkba várja a gyerekeket pénteken és szombaton délután mesével, babaszuszogóval, szöszmötölővel, reneszánsz játékokkal, vásári képmutogatóval. A Csiky Gergely Színház előtt szombatig minden nap kézműves foglalkozásokon vehetnek részt a kicsik és a nagyok.