Álmaim kertje

2012. 04. 19., csütörtök, 13:41

Ezzel a címmel hirdetett versenyt a Temesvár Utcai Tagóvoda „Tesz-Vesz” Alapítványa. A versenyre jelentkező óvodáknak egy mini kertet kellett elkészíteniük.

óvodásokAz esemény a 40 éves intézmény ünnepi rendezvényeinek 3. állomása, melyet a Föld napjához is kapcsoltak a szervezők.

Elképzelni sem tudtam volna ilyen gyönyörű kompozíciókat, mint amilyenekkel a 13 pályázó meglepte a zsűrit. Elkészítették az általuk megálmodott tündérkertet, a madárpihenőt, és a többi, kreatív kiskertet. Ahogyan dr. Takács László, a zsűri elnöke megfogalmazta: 13 első díjat szeretnének adni, ha lehetne, hiszen mind a 13 kiskert gyönyörű lett. A Sefag erdőmérnöke hozzátette azt is, hogy számára mindig öröm a gyerekekkel együtt lenni, hiszen ők még könnyen nevelhetők természetszeretetre.

A Temesvár Utcai Tagóvoda hagyományteremtő céllal szervezte meg a rendezvényét. – Ez egy jó alkalom arra, hogy minden évben találkozzunk és a kaposvári óvodák közelebb kerüljenek egymáshoz – mondta Torma Tamásné tagóvoda vezető. – A kiskertek megtervezése és megvalósítása során szerettük volna elérni, hogy a gyermekek érezzék át a közös munka, az alkotás örömét, fejlődjön esztétika érzékük, fantáziájuk, kreativitásuk – tette hozzá az óvodavezető.

A csütörtöki eredményhirdetésen minden oviból 6 kisgyerek képviselhette a pályázó csapatot. Első helyezett lett a Tallián Gyula Utcai Tagóvoda, második a Damjanich, harmadik a Madár utcai. A különdíjat a Festetics Karolina Központi Óvoda csapata vihette haza.

A zsűri az ötletességet, a beültetés alaposságát és az összhatást díjazta, de előnyben részesültek azok a pályamunkák, amelyekhez a gyerekek készítettek kiegészítő elemeket, például gyurmából, papírból, termésekből kis lepkéket, bogarakat, madarakat, állatokat. Minden résztvevő óvoda jutalomban részesült, az első három helyezett külön ajándékot kapott. Az ünnepi műsort követően közösen fát ültettek a Temesvár Utcai Óvoda udvarában, ezt egy vetítés követte, majd finom falatokkal csillapíthatták éhségüket a kis kertészek.

Ezeket olvasta már?