Rendkívüli döntés: felére csökkent az építményadó

2012. 03. 26., hétfő, 19:28

Az előzetes bejelentésnek megfelelően 50 százalékkal csökkentette az irodákra vonatkozó építményadó mértékét hétfő esti rendkívüli ülésén a kaposvári közgyűlés, ezzel mentesítve a kisebb cégeket a magasabb adóterhek alól.

Az építményadó-bevallások több mint felének feldolgozása után felülvizsgálta helyi adórendeletét Kaposvár önkormányzata.
- Az építmények adóztatása megfelel az adópolitikai alapelvek első két elemének - akinek több van, az többet fizessen, a multik nagyobb részt vállaljanak a közterhek viseléséből azért, hogy a  kaposváriaknak kevesebbet kelljen fizetniük, továbbá akik igazoltan az adóemelés miatt kerülnek bajba, számíthatnak az önkormányzat segítésére -, a harmadik miatt viszont korrekcióra van szükség - mondta Dr. Kéki Zoltán. Kaposvár címzetes főjegyzője szerint az irodák adóztatásánál nem történt meg az a differenciálás, amely a kisebb adóalanyokat mentesítette volna a magasabb adóterhek alól.

Erre korábban felhívta a figyelmet Kaposvár öt nagy foglalkoztatója és a Vállalkozók Kaposvárért Közösség is, ezért a város önkormányzata elfogadva a mérséklésre tett javaslatot, az eddigi négyzetméterenkénti 1655 forintos mértéket 800 forintra módosította. Az Érdekegyeztető Fórum a közgyűlési döntés előtt megvitatta az előterjesztést, és valamennyi résztvevő - köztük a vállalkozói oldal is - támogatásával ajánlotta megszavazásra.

A Fidesz képviselői egyöntetűen támogatták az adócsökkentésről szóló javaslatot, megszavazta a jobbikos és az LMP-s képviselő is. A szocialista Pintér Attila viszont nem támogatta, tartózkodott a szavazásnál. Indoklása szerint a javaslatot nem előzte meg kellő egyeztetés. Mihalecz András, a Fidesz frakcióvezetője szerint a kérdés egyszerű: akarják-e a képviselők segíteni a kisebb vállalkozásokat, vagy sem? A többség akarta.

Mihalecz az egész üggyel kapcsolatban úgy fogalmazott: bebizonyosodott, hogy az előző közgyűlésen a Kaposvári Cégszövetség képviselőjének a felszólalása a város vezetése elleni, vállalkozói köntösbe bújtatott politikai támadás volt.

Ezeket olvasta már?