2012. 03. 19., hétfő, 16:52
Ágnes, Lenke, Anna – három ifjú hölgy, mindegyikük azt a célt tűzte ki maga elé, hogy idén Kaposvár diákpolgármesterévé választják. A jelöltek hétfőn délután, a Városházán tájékoztatták programjukról a sajtó képviselőit.
Nagy Levente, az önkormányzat ifjúsági referense a sajtótájékoztatón elmondta: a választás célja, hogy elősegítse a diákok aktívabb társadalmi szerepvállalását, és közreműködésükkel induljon el egyfajta lobbi is az ügyeik érdekében.
A voksolás köré kísérőprogramokat is szerveznek: április 4-e és 7-e között kerül sor a KIN-re, vagyis a Kaposvári Ifjúsági Napokra. A négy nap alatt egyebek mellett sportvetélkedőre, kiállítás-megnyitóra és diszkóba is várják a diákokat. Idén sem marad el a Bolond Ballagás: március 30-án, pénteken a Corso Bevásárlóközpont udvarán a végzős középiskolások búcsúzhatnak el vidáman a középiskolai éveiktől, illetve kampányolhatnak is a jelöltek mellett.
A diákpolgármester-választást április 11. és 13. között tartják, méghozzá elektronikus formában, a www.kiok.hu oldalon. A városvezetői székért három lány indul: a táncsicsos Ádám Ágnes, a munkácsys Szászfalvi Lenke és az eötvösös Pécseli Anna. Ági a nemzetközi kapcsolatokat erősítené, szorosabbra fűzné a viszonyt a többi régió diákönkormányzatával is, továbbá nagy figyelmet fordítana a környezetvédelemre és az önkéntességre. Lenke fellendítené a sportéletet, valamint népszerű kulturális- és sportprogramokat szervezne. Anna a város hírnevét öregbítené és a sportéletet tenné sokszínűbbé, elfeledett vagy még nem kellően ismert sportágakkal.
Hogy melyikük lesz Kaposvár diákpolgármestere, április 13-án, az esti órákban kiderül!