Társasházas tanácskozás

2012. 03. 13., kedd, 14:53

Energiatanúsítvány, törvényi változások – egyebek mellett erről is hallhattak a közös képviselők és lakásszövetkezeti elnökök a Társasházi Háztartás című lap keddi, kaposvári fórumán. Az érintetteket személyre szabott jogi tanácsokkal is segítették.

társasházak

A konferencia előadóit érdeklődve hallgatta Ács Sándor. A kaposvári Otthon Lakásszövetkezet ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta: az energiatakarékosság terén előre kellene lépni a társasházaknak, a lakók ugyanis egyre kevésbé tudják kigazdálkodni a magas energiaköltséget. A 48 épületet felügyelő szövetkezet is keresi a pályázatokat, már korábban is számos épületet korszerűsítettek. – A legnagyobb kiaknázatlan lehetőségek a megújuló energiaforrások, főleg a napenergia terén vannak, a lakóközösségek viszont – elsősorban anyagi okok miatt – még nem kellően felkészültek erre – fogalmazott.

A tanácskozás résztvevői hallhattak a társasházak mindennapjait befolyásoló új törvényekről is, ezekről dr. Bék Ágnes, a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesületének elnöke beszélt. Mint mondta, manapság az egyik beszédtémát azok az ellenőrzések szolgáltatják, amelyek nemrég kezdődtek a társasházaknál. A katasztrófavédelem azt vizsgálja, nincsenek-e elzárva a lakások menekülési útvonalai, a terjedelmesebb, a szabad mozgást akadályozó tárgyakat pedig el is távolíttatják.

Ugyancsak napirenden van az energiatanúsítvány is, melyet a január elsejei módosítás szerint már nem csak az új, hanem a használt lakások, házak esetében is el kell készíttetniük a tulajdonosoknak. Egy többszintes épületnél ez több százezer forintba is kerülhet. – Emellett még számos más törvény is módosult, ezek a változások pedig rávilágítanak arra, hogy pusztán kockás papír mellett nem lehet társasházat vezetni – hangsúlyozta Bék Ágnes.

Ezeket olvasta már?